Hérodotosz (I, 125): „A perzsák számos törzsre oszlanak, s Kürosz azokat hívta össze s bírta rá, hogy elpártoljanak a médektől, amelyeknek a legnagyobb befolyása volt a többiekre: a paszargadák, a maraphiosz és a maszpiosz törzseket. Közülük is a paszargadák törzs tagjai a legelőkelőbbek, s rokonság fűzi őket az Akhaimenidák nemzetségéhez is, amelyből a perzsa királyok származnak. A perzsák közt a panthialaiosz, a dérusziaiosz és a germaniosz törzs tagjai földművelők, a többiek, a daosz, mardosz, dropikosz és szagartiosz törzs mind nomád életet élnek.”

Collins elmélete simán elbukik az antropológián: magát a népnevet még csak-csak magukkal hozhatták a különféle migrációk résztvevői onnan délről, Tacitus germánjainak embertani képlete azonban a perzsákétól annyira elüt, hogy az bármifajta ilyen kapcsolat lehetőségét kizárja.

-----------------------------------------------------------------

Valóban: déli, Ázsiából érkező hódítók hozhatták magukkal a germán elnevezést a Visztula–Elba mellé. Tacitus világosan meg is mondja Germania c. művének 2. bekezdésében, hogy a név eredetileg a hódítók egy kisebb csoportjára vonatkozott csupán:

„Némelyek – már amint ezt a régiség meg is engedi – azt állítják, hogy több fia volt az istennek, és több megjelölése a népnek: marsusok, gambriviusok, suebek, vandálok, s mindezek igazi és ősi nevek. Egyébként a Germania név új keletű, és nemrég alkalmazzák, mivel annak idején azokat nevezték germánoknak, akik elsőnek kelvén át a Rhenuson, elűzték a gallokat, és akik most tungereknek mondják magukat: így egyetlen törzsnek a neve, nem a népé, vált lassan általánossá, oly módon, hogy valamennyiüket először a leigázottak nevezték el félelmükben a hódítóról germánoknak, majd ők maguk is, miután már megtalálták a nevet.”