Másolatban fennmaradt alapítólevele szerint a királyjegyzék első galdu uralkodója, Gandaš már templomot építtetett Babilón városában Enlil isten tiszteletére. Gandaš „a négy világtáj urá”-nak nevezi magát, és a „Szumír, Akkád és Babilón királya” címmel dicsekszik^1. II. Agum hasonlóképpen „Kassi és Akkadi”, valamint Babilónia urának, továbbá Marduk és Esagila isten babilóni temploma újjáépítőjének mondja magát².

 

Attól, hogy a lótenyésztés domináns szerepet játszott az életükben, a kaššûk vitathatatlanul urbánus életmódot folytattak. A birodalom nagy részén – az amurru és arámi területeket leszámítva – gazdasági jólét uralkodott, a királyok nagy erőfeszítéseket tettek az öntözőművek kijavítására, új csatornákat, gátakat, vízgyűjtő medencéket építtettek. A lovat Mezopotámiában ők terjesztették el, sőt, messze földre exportálták azt a hagyományos árucikkek mellett.

 

A mezőgazdaságot összességében az erőteljes földbirtok-koncentráció jellemezte. A legnagyobb földeket bíró katonai vezető réteg ugyanis hadi szolgálatai fejében adómentességet élvezett. Kiterjedt szántóik eredetét mutatja, hogy a földek elszórtan, egymástól távol, kis parcellákban helyezkedtek el, ahogy az a jellegzetes kaššû emlékekből, a kudurruk, a birtokhatárra állított kövek előfordulásából látható (vö. a magyar határ szóval!). A kudurruk részletekbe menően rögzítették a tulajdonos földre vonatkozó jogcímét, és pénzbüntetéssel, testi csonkítással fenyegették a birtokháborítókat.

 

Élénk kereskedelmet folytattak a galduk Észak-Szíriával és Kánaánnal (Kinahhi), legalábbis Kara-indaš és I. Kuri-galzu királyokról ezt állítják az okmányok. Különösen bensőséges viszonyt ápoltak Ugarit (Rās Šamra) városával, amely feltehetően a rezet közvetítette hozzájuk Ciprus és a Taurus felől. Ugaritban ekkor nagy létszámú babilóni kolónia élt, ezek a kereskedők, vállalkozók, gazdasági tanácsadók és tanítók pedig jelentősen hozzájárultak a szumír-akkád vívmányok – a könyvelés, a tudomány és az irodalom – nyugati elterjesztéséhez. Az ugariti mássalhangzóírás jelformáihoz szintén az ékírás szolgálhatott mintául.

 

Különleges szerep jutott Dél-Mezopotámiának, az egykori szumír törzsterületeknek. Szemben a kaššûk központi tájegységeivel, amely gazdasági és politikai értelemben egyaránt Mezopotámia középső részein, illetve a Zagroszban és a Dijála völgyében húzódott – mint az új adminisztratív főváros, a mai Aqar Quf helyén, Bagdadhoz közel felépült Dūr-Kurigalzu (=Kurigalzu fala) is mutatja –, a szikesedés ezeken a déli területeken sokkal erőteljesebben jelentkezett. Ez a vidék volt az ún. Tengerföld, amelyet III. Kaštiliaš hódított meg Kr. e. 1510–1505 körül. Kaštiliaš a fivérét, Ulam-buriašt ültette Tengerföld trónjára, az említett országrész azonban már a kaššûk legnagyobb igyekezete ellenére sem tudta régi fényét visszanyerni. A nagyszabású építkezések dacára Ur, Uruk és a többi város falai közé egyre nagyobb számban arámi népek szállingóztak Dél-Szíria és Arábia felől, a sós, kopár talaj csak az ide-oda vándorolgató nomád állattartás számára kínált egyre soványodó esélyt. Az amurru és arámi térnyerés következtében a Perzsa-öböl kereskedelme lassanként elhalt, az áruszállítás útvonalai fokozatosan a félsivatagi karavánutakra helyeződtek át.

 

Kur-Teniz uralkodói lovas hadművészetük tökélye folytán a nemzetközi porondon többnyire az erő pozíciójából tárgyalhattak. Nagyhatalmi egyenlőségük kifejezéseként például a „testvér” kifejezést használhatták a fáraókkal folytatott diplomáciai levelezésükben³. A Nílus-menti állammal fennálló bensőséges viszony Kadašman-Harbe korától igazolható. Egyiptom urai szerették volna legalább a galduk jóindulatú semlegességét biztosítani a Mitannival és a hettitákkal folytatott vetélkedésükben. Úgy látszik, Kurigalzu meg is tagadta Kánaán apró fejedelemségeitől az Egyiptom elleni segítséget, jogosan kifogásolta ezért II. Burna-Buriaš, hogy Ehnatón – az ő tudta nélkül – egyik rebellis hűbéresével, Aššurral lépett kapcsolatba. (Ettől függetlenül Egyiptom lépése indokoltnak tűnik akkor, amikor még nem lehetett sejteni, vajon a feltörekvő Aššurnādinahē és I. Aššur-uballit, avagy a kaššûk országa válik-e majd ígéretesebb szövetségessé a fáraók számára Mitanni, illetve a Hettita Birodalom hátában⁴.)

 

A kaššûk katonai nagyhatalmának lényegében egy Kr. e. 1345 körül kirobbant felkelés vetett véget, amely alapjaiban rázta meg a birodalom teljes struktúráját. Kara-hardaš királyt, Burna-Buriašnak Aššur-uballit asszír tartományúr lányától, Muballit-Šeruától született fiát megölték, és az alacsony sorból származó Nazi-bugašt ültették a helyére. Csak az előkelők által behívott Aššur-uballit tudta látszólag helyreállítani a dinasztia hatalmát, végezvén Nazi-bugašsal, valójában azonban a galdu állam megindult a lassú agonizáció útján. A trónra emelt II. Kuri-galzunak, Kara-hardaš öccsének már nem sok beleszólása maradt az ügyek intézésébe az ugyancsak királyi címet fölvevő asszír nagypapa árnyékában.

 

Ezután következett a nagy vonalakban már ismertetett Tukulti-Ninurta-féle betörés és az utolsó asszír bábkirály, Enlil-nadin-ahhe fogásgba hurcolása Kr. e. 1154 körül az elámiták által.

 

¹ Realläxikon der Assyrologie und vorderasiatischen Archäologie III; Berlin–New York, 1957–72, 138.

² RLA I; Berlin, 1928

³ Az Amarna-levelek közül idéz a Harmatta által szerkesztett Ókori Keleti Történeti Chrestomathia; Tankönyvkiadó, Bp., 1965, 158–161.

⁴ Vö. ÓKTCh 161., 163–164.