"Egyszer egy ember így szólt hozzám:
– Olyan szépen beszéltél a szeretetről, hogy Apollón üzenetét hallottam ki szavaidból. A betegeket meggyógyítod, aki szomorú, azt megvigasztalod, lecsöndesíted a háborgó tengert – a Nap és fény Istenének küldötte vagy.
Azt válaszoltam:
– Igazad van.
Ekkor a tömegből előlépett egy másik ember, és ő is megszólított:
– Olyan sok ostobaságot hordtál össze a megértésről és megbocsátásról, Hermész sem érvelhetett ügyesebben nálad, hogy feljusson Olümposz hegyére. A szemfényvesztők Istenének küldötte vagy.
Azt válaszoltam:
– Igazad van.
Ekkor odalépett hozzám a harmadik ember, és értetlenül nézett rám:
– Hogy van ez? Nem lehet mindkettőjüknek igaza… Mondd meg, melyiknek adsz igazat!
– Nekik is igazuk van, és neked is, aki mondod, hogy nem lehet kettőnek egyszerre igaza. Bármit mondanak rólam, magukról mondják. Hogyan is ismerhetnének engem, amikor még magukat sem ismerik? – válaszoltam."

Tatiosz: „Az élet szép ajándékai” – részlet
(Kassák Kiadó, „Bölcsességek kincsestára” sorozat, 21. kötet, 2006)

Itt a forrás:

http://lectorium.hu/forum/50