Az, hogy valószínûleg miért egy ausztriai származású embernek kell lenni az antikrisztusnak, néhány logikai következtetés eredménye.
1. Judaita királyi vérvonalból kell jönnie, amely kapcsolatban van a dávidi vérvonallal. A Habsburgok mindkét kritériumnak megfelelnek.
2. A Biblia "az asszírnak" nevezi, mert abból a népcsoportból fog felbukkanii, illetve az asszírok királya lesz.
3. Ugyan akkor annak az északnak a királya lesz, amelyrõl tudjuk azt, hogy végsõ állapotában (a 10 király egyesülése) egy Németország vezette Közép-Európai nagyhatalomban fog beteljesedni.
Hozzá teszem, hogy a (német) szász királyok is (mint Nagy Ottó) utódai is megfelelnének ennek, ám ennek a vonalnak nem ismerem modern leszármazottait
A szász királyi ház (vagy ágazat) vérvonala néhány brit királyi család vérvonalában is bekerült, de hát az más téma, mert ugye az antikrisztus Asszíriát fogja vezetni, nem a brit Izraelt. Ezek vetületében a Habsburgok egy látszólag minden szempontból megfelelõ kandidátusok lennének, persze egy korunkban ismeretlen vérvonal ágazat is feltûnhet még, viszont annak is meg fell felelnie a fenti kritériumoknak. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Habsburgoknak kiterjedt spanyol ágazatai is vannak, ebbõl is visszakerület egy uralkodó Asszíriába. Majd látjuk.
Aztán vannak "civilek" is, mint a Prieuré de Sion vezetõi családjai, ilyenek pl. a Dupont-ok, viszont õk jelenleg nem királyok, csupán hmm hogy is mondjam "üzletemberek," akik Franciaországban és az USA-ban élnek.
http://www.bibliotecapleyades.net/sociopolitica/esp_sociopol_illuminati_11a.htm
Majd látjuk, bizonyos, hogy már nem kell túl sokat várni arra, hogy megnyilvánuljon.