tri-tonus Creative Commons License 2008.08.19 0 0 3344
00.53-kor Beirut ACC belső telefonon bejelentette a veszély állapotát, és értesítést kért az illetékes hatóságoknak és a mentést koordináló központnak annak valószínűségéről, hogy egy repülőgép vízre szállt, vagy szerencsétlenül járt a tenger felett.

Ezután Nicosiát kérte, tájékoztassa a mentést koordináló központot, hogy a MA 240-el az utolsó összeköttetés 00.44-kor volt és a repülőgép nem jelentette BOD-ot. Nicosia Acrotiri katonai radar szerint a MA 240 repülőgéppel az utolsó radarkapcsolat Beiruttól észak-nyugatra 50 tengeri mérföldre volt (3425 N 3520 E).

01.30-kor jelentette Nicosia telefonon Beirut ACC-nek, hogy az Ascott 411 Belfast hívójelű gép (ez volt a C-130 Hercules,  amelynek a navigátora megszólal a filmben). Eredeti úticélja London volt, de megszakítva eredeti repülési tervét a B15B-hez fog repülni és megkezdi a kutatást és mentést.

01.43-kor az Ascott is nyugtázza Beirutnak a feladatot, aki megadja neki a QNH-t (1008,5). Ez a víz feletti kis magasságú repüléshez erőteljesen szükséges alapinfo volt.

02.10-kor Ascott folyamatos süllyedési engedélyt kért, egészen 250 feet-ig, de a navigátor szerint ennél is lejjebb mentek, olyan magasságra, amit még kezelni tudtak a pilcsik. Innen jelentették:

A roncs fölött vagyok, helyzete 14 tengeri mérföld észak-nyugat 205 radial CAK, 350 BAR, 340 BOD, 340 fokos irányszögön BOD-tól. Ezután a gép zöld rakétákat lőtt ki a mentőhajók számára a roncs helyének jelzésére, majd 04.42-kor jelentette, hogy visszatér Acrotinibe. Ha igaz ha nem, ez áll a hivatalos jegyzőkönyvben.  

A toronyfrekin nincs sok mozgás, mert az ACC átszólt belső telefonon, hogy átmenetileg ne indítson járatot, de előtte két géppel is volt rövid kommunikáció. Azt is a zárt láncon kérdezte az ACC a toronytól, megy-e az ILS (nem ment). Szóval mindent rögzítettek, kivéve az ACC-MA 240-et, mert a sors kifürkészhetetlen döntése miatt, a magnetofon megfelelő csatornája egyszer csak jól elromlott, ami még viccnek is rossz egy ilyen berendezés esetében. Így arra sincs utalás a hivatalos jegyzőkönyvben, hogy a MA 240-et valójában nem arra kérték, hogy jelentse BOD-ot, hanem holdingra küldték. Tehát nem arról volt szó, hogy szépen jöjjön rutin eljárásban, hanem ehelyett kinntartották még egy darabig. Ezt követően szenvedett katasztrófát, mert a személyzet a holding helyett talán a vízbe vezette a gépet vagy vándormadarak kerestek fészkelőhelyet az NK-8-asokban. Ehhez képest egy irányító „emlékezetből” leírja a frankót, és azt mindenki eszi is, mint mackó a mézet, és beveszik a hivatalos jegyzőkönyvbe.

Szerintem ma se tudjuk (hivatalosan persze) és soha nem is fogjuk megtudni, mi történt valójában, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy néhány hozzátartozón, pár filmesen meg repülést szerető fórumozón kívül, miért nem érdekel ez a történet senkit?

Ja és ehhez kapcsolódva: most akkor mi van vagy mi volt azzal a 100 millával, amit erre mexavaztak anno decibel a magyar törvényhozók? A dolog odáig fejlődött, hogy már azt sem fogjuk megtudni…