1.rész

Sziasztok!

Nem lesz rövid, viszont hosszú lesz…….
Az úgy kezdődött, hogy 1987-ben elhatároztam, hogy én bizony kamionos leszek. ez akkoriban nem volt egyszerű, mert először is a határok nem voltak mindenki előtt nyitva, másodszor, a Hungarokamion volt az álom, ahová bekerülni nem volt egyszerű. Volt egy „mellék” cége, a Transcamion. Ezt a nagyok úgy hívták, hogy a kamion óvoda. Itt kezdtem a nemzetközi tanfolyamot. Fél év magolás, közben PÁV, akkor még kettes kellett. A vizsgák csont nélkül mentek, mert nagyon akartam. A papír nem volt elég a kocsira kerüléshez, és mivel nem voltam csókos, így leléptem. Az „akaráshoz” tartozik, hogy abban az időben pesti lakcím kellett a Hungarokamionhoz, de nekem csak egy kamu címem volt, ezért a Balkán úton egy kiszuperált hűtőpótban laktam, ami szerszámraktárként üzemelt. Igaz, volt hűtő, meg olajkályha, és az ágyam, hogy szokjam a kamionban alvást, egy rossz Rába ágy volt két székre téve éjszakára.
Ezek után a TVK-hoz kerültem egy kis hátszéllel, etilénes tartálykocsira. Az etilén egy olyan finom anyag, amit mínusz 173 fokon szállítottunk, Pancsevóba, a volt Jugoszláviába, amit az amcsik jól lebombáztak. Ezzel a jó kis melómnak is lőttek. jött egy KFT, ahol egy 260-as Mercit raktam össze magamnak, szó szerint, a házam előtt. A Hungaro-tól leselejtezett traktor, és egy cseh BSS pót. szépen megcsináltuk a gépet, az akkori kornak divatja szerint fosliba zöld, fehér kárpit és piros lámpa a fülkébe. Hú de menő volt. Bejártam vele európát, nagyon jó volt……
Folytatom…
(ha kell)