-
"Dosztojevszkij saját felfogása utolsó elbeszélésében, az Egy nevetséges ember álmá-ban bontakozik ki a legplasztikusabban (ez az írása Az író naplója című sajátos, önvallomásokkal tarkított krónikájában jelent meg először, 1877-ben). E művének hőse szintén odúlakó-figura. Nem segít egy kislányon, aki haldokló anyjához hívja, majd utána agyon akarja lőni magát... Neki azonban megadatik, hogy egy másik bolygón ismét lássa az emberiség csodálatos aranykorát, amikor az emberek harmonikus boldogságban éltek, beszélgettek a fákkal, állatokkal, csillagokkal, és ösztönösen érezték a kapcsolatot önmaguk élete és a világmindenség között. Ez a szépséges látomás azonban (ezt látja az Ördögök szörnyetege, Sztavrogin, és A kamasz vajúdó nemesura, Verszilov is!) szétfoszlik, mert éppen az odakerülő idegen, a nevetséges ember rontja meg az idegen bolygó lakóit. Ám ő hivatott arra is, hogy megtisztulva prófétaként hirdesse az "aranykor" újabb eljövetelét, mert ha az emberek akarják, "egyetlenegy óra alatt, egy csapásra rendbe jön minden!". - Ez a szépséges utópia volt tehát Dosztojevszkij utolsó üzenete. És noha kevés alkotó van a világirodalomban, aki műveiben annyi tragikus emberi sorsot vetítene elénk, mint éppen ő, művészetének és gondolatvilágának humanizmusa, sőt végső optimizmusa mégsem vitatható."

(Bakcsi György)
-
/ Dosztojevszkij Egy nevetséges ember álma - Európa Könyvkiadó, 1980/

**

A szelíd teremtés-ről (szintén "fantasztikus történet"), ill. Dosztojevszkij nőalakjairól talán majd a beígért két "ág" egyikében.:-)