Igen, sokszor nekem is eszembe jut, hogy ha most ismerném meg, akkor sosem szólnék azért, mert szétszórja a kávét. :-) S persze nyilván ő is sokkal kedvesebb a nővel, mint velem és nem olyan számonkérő, kötekedő. Amikor így nyafogok, hogy "jaj, én ezt így nem akarom, nem játszom meg magam" stb., akkor arra gondolok, hogy lehet, hogy csak azért kapálódzok, mert félek az egyedülléttől, a kudarctól. Olyan egyszerű lenne azt mondani, hogy menj, ha akarsz... Elegáns lenne. Ez a nyögvenyelős, izzadságszagú küzdés nem a stílusom :-)