Szent István Vándorlás 2008.

23.nap: Kisinóci turistaház – Magyarkút

Mindenki tudta, hogy ez a nap lesz az első komolyabb erőpróba a csapat előtt, a táv a szokásos, éppen 30 kilométeren belüli, viszont közben van a Nagy Hideg-hegy és a Csóványos, aztán Nógrád után a pontot az i-re a Nagy-Kő-hegy teszi fel.

Mivel az út meglehetősen egyszerű volt, volo, azaz D. Ferenc is csatlakozott ismét a csapathoz, K. Gábor a juj.hu szerkesztője megkért arra, hogy jókor reggel indulva szaladjunk neki a hegyeknek, hogy hosszabb videofelvételeket készíthessen több helyen is. Harmadiknak O. Krisztián csatlakozott hozzánk, aki Nagymarostól jött a csapattal.

Negyed hét felé indultunk útnak az Inóci-vágás turistaház mögött kezdődő szinte egyenes, monoton emelkedőjének. Röviden pihentünk a Barna Ferenc emlékkeresztnél aztán már csak a a vágás vége után álltunk meg a rövid Khrsz jelzés ösvényénél, ami egy kis, meglehetősen szűk kilátást adó ponthoz visz ki. Már itt is látszott, hogy nem sok kilátásban lesz részünk a csúcsokról, bár hétágra sütött a Nap, de meglehetősen párás volt az idő.

A Luczenbacher út elejéről, egy irtásfolton keresztül megcsodáltuk a Csóványosra nyíló panorámát, aztán továbbindultunk. Itt, a bükkösben az emelkedés is megenyhült kissé, de aztán a végére ismét begorombult.

Két éve a K- még ösvényen érkezett fel a Nagy Hideg-hegy tetejére, a turistaházhoz, most kissé megváltozott az útja. Ott, ahol a jelzés keresztezi a hegytetőre futó kavicsos szervizutat, hihetetlenül benőtt, csalános, dzsindzsás ösvény indult tovább. Nekivágtunk, de visszafordultunk és úgy döntöttünk, az úton folytatjuk az utunkat.

Később, amikor az szervizút egy darabon az ösvénnyel párhuzamosan haladt, vissza akartunk térni a jelzett útra, de az kijött a szervizútra, tehát most már „hivatalosan” is rajta folytathattuk az utat. Néhány perc alatt elértük rajta a turistaházat. A kimerítő kapaszkodás után a teraszon fogyasztottuk el megérdemelt késői reggelinket: egy-egy nagy tányér rántottát kellő mennyiségű folyadékkal, hogy ki ne száradjunk. Persze stempliztünk is, ahogy illik, a társalgó büfépultjánál.

Nagyobb gyerekcsoport érkezett később a terasz pihenőpadjaira, korábban benn reggeliztek a társalgóban. Egy táborzárásra érkeztünk éppen, a gyerekek ott kapták meg táborban elért sikereik alapján a tényleg csak apró emléknek számító jutalmaikat. K. Gábor persze kapva-kapott alkalmon, meg is örökítette a kedves kis díjkiosztót – persze az ott jelenlévő pedagógusok, táborvezetők hozzájárulásáva. Jó volt látni a 6-12 éves gyerekek őszinte örömét!

Továbbindulva ismét olyan szakaszra értük, ahol a korábbihoz képest kis mértékben változott a K- útvonala. Korábban a turistaház utáni rövid vízszintes szakasz után hirtelen ereszkedett le a K- a régi sísánc „gatyafékes” lejtőjén, most jobbra, erősen lejtő ösvényre tértünk még a szintező szakaszról, aztán a szintező földúton értük el a Rakodó nyergét. Innen a már ismerős ösvényen folytattuk utunkat, aztán a Szabó-kövek szép kilátást nyújtó gerincén ismét megálltunk egy „filmforgatásra”.

Innen továbbindulva nekiszaladtunk a Csóványos emelkedőjének, és egy végső erőfeszítéssel felkapaszkodtunk a csúcsra. Persze a geodéziai torony tetején is elnézelődtünk, meg a pihenőpadokon is eltöltöttünk egy kis időt az ebédeléssel.

Tudom, hogy mindenki életében vannak ritka pillanatok, a mi életünkben ez akkor jött el, amikor egy túrázó csoport érkezett a torony tisztására és egy bajuszos, kopaszodó, idősebb úr nagyon ismerősnek tetszett nekem. Nem tudtam hová tenni, pedig biztos voltam benne, hogy láttam már valahol. De aztán ráismertük: Tolnai Ferenc volt az illető, aki a Rockenbauer-felé másfél millió lépésen keresztül tolta a mérőkereket a Nagy-Milictől egészen Velemig!

Jó volt együtt lenni, akárcsak egy tisztáson is ezzel az élő legendával, Krisztiánnal csak somolyogtunk magunk elé, de persze K. Gábor nem akarta kihagyni ezt a lehetőséget, odament hozzá, aztán némi kaján kárörömmel néztük, hogy rázza le a válláról Tolnai a videósunk összes próbálkozását és néhány odavetett szó után távozik a társasággal a csúcsról!

Aztán persze mi is nekiindultunk, egy menettel leereszkedtünk a Foltán-kereszthez, aztán rövid pihenő után folytattuk az utat a Saj-kút-bérc meredeken ereszkedő, benőtt, de azért még elég jól járható ösvényén. Csak elmentünk a Semmelweiss-forrás kiszáradt foglalata mellett s meg sem álltunk a Béla-rét felől érkező Z- jelzés betorkollásáig.

Röviden megpihentünk az elágazásban, aztán hangokat hallottunk magunk mögül. Társaságunk nagyobbik része ért utol minket, a menetelők között pedig Joeyline túratársat fedeztem fel! Innen már könnyebb volt az utunk a szintező úton, így aztán jutott idő és erő a beszélgetésre is. Kellemes hangulatban, tempós menéssel értük el Nógrád határában a Csurgó-forrást, aztán víztöltés után pecsételtünk a vasútállomás pénztárában.

A Nógrádról Magyarkútra vezető utolsó szakaszról nincs mit mondanom, erről a részről különben is már írtam a 23721-es hsz-ben az idén májusi kéktúra bejárásom kapcsán, ott részletesen megtalálható az útvonal leírása is!

folyt. köv.