Lutra 2008.08.05 0 0 28257 Charles Dobzynski Makroniszosz                                                                  „Szúnion, Szúnion,                                                                    fenséges hegyfok"                                                                                Jean Moreas Holtak az istenek s a hős márványba fonja majd mind erét. Holtak az istenek a tenger s a sok naprontotta gyümölcs közt. Szőlőt nem lelsz a Szúnion-fokon: csak szikla-illat, meg kopár talaj, mely mint feketekendős néne hajol üres tekintetével élete kávája kövére. S az attikai éj alászáll, szokatlan templom-oszlopokra, miket a fagy gondolt ki még. Búbánat borít lepedőt az éj szikkadt teste fölé. A halál mindenütt, de sápadt, s oly kék, hogy hinnéd, álmodol: most szül a tenger épp. Az ég nem ismer feledést a tengerek, az emberek közt, s ott ül a sok-sok idegen e végtelennek ágya mellett, mely nem tűr meg emlékeket. A Szúnion-foknál nem szunnyad sem a tenger, ó, sem a nap; nem szunnyadhat, ki mélybe dobja, a múlt mélyére horgait. A Szúnion-foknál sziget, akár tükör, keres egy arcot, nagymessze egy sziget, mint nyílt seb Göröghon kőszirt-oldalában. A Szúnion-foknál szétszórja a só a jajt hab-hálójába. Távol sziget: Makroniszosz az emléktelen fényességben. Holtak az istenek s a hős mind földöntúli szigeten fogoly, hogy akár ott is vesszen, mert a szabadság táplálója volt.