"10-12 évesen egy gyerek sem fog magától rájönni hogy beteg és nem fog beállítani a gyermekpszichiátriára. A szülő pedig ugye honnan tudhatná, hiszen nem orvos."

Ez kiragadott részlet, a többi szöveggel együtt jobban érthető álláspontom.

Lehet nem voltunk egy szinten. Én akkoriban nagyon zárt voltam. Megszólalni nehezemre esett, gyakori volt a beszédzavar. Ha tehettem elkerültem minden embert a szüleimet is beleértve. Ha mégis el kellett viselnem valaki közelségét, nem vettem róla tudomást. Nem szólaltam meg, kivéve ha kérdeztek. A lehető legrövidebb választ kapták: igen, nem, nem tudom. Soha nem mosolyogtam, mimika gyakorlatilag nem volt.

Szerintem ma is vannak ilyenek, én legalábbis emlékszem ilyen osztálytársra. A 25 fős osztályban 2 súlyos eset, rajtunk kívül volt kb 3 kevésbé degradált.

Ez alapján számolva a gyerekek 20%-a selejt. Azóta még romolhatott is a helyzet.