A szétszabdalt, gazdasági és intellektuális nyomorba züllesztett magyar népet ezúttal megint a szegény cigányok és a még náluknál is elesettebb és kiszolgáltatottabb zsidók üldözésével, a kiirtásukra irányuló szervezkedéssel rágalmazzák.

A Magyar Nácivadász Szövetség néven nemrégiben megalakult, kétségtelenül szélsőséges hazai zsidók által létrehozott társulat szószólói egyelőre nem kívánják fölfedni kilétüket. Teljesen fölösleges a bemutatkozásuk, mert még az elbutított emberek is tudják, hogy honnan fúj a szél.

Jobban meggondolva, végül is igazuk van ezeknek a harmad- és negyedgenerációs, többségükben zsidó ávós ivadékoknak: nácik pedig vannak Magyarországon. Csak nem azok, akiknek homlokára ezt a billogot a „vadászok” szinte naponta rásütik. Egyébként nem értjük, miként kerülhet a magyar világba ez a jellegzetesen német politikai fogalom. De ha már náci, akkor legyen náci, amely jelzőt alkalmazzuk helyesen azokra, akik valójában azok. A nácik hazánkban – és másutt is - azok, akik faji alapon a közélet bizonyos tereiről kirekesztik a többségi társadalom tagjait, a mi esetünkben a keresztény magyarságot. S aki ezt a gyakorlatot műveli, az igenis rasszista, kirekesztő és fasiszta, vagy ha úgy tetszik, náci. Még akkor is az, ha százszor megjárta ő maga, vagy a felmenője, Auschwitzot.

Magyarországon erre a hat évtizede tartó durva rasszista gyakorlatra úgy kerülhetett, kerülhet sor, hogy a hazánkat 1944-45-ben elfoglaló szovjet hadsereg tankjainak fedezékében visszaözönlöttek a Horthy-korszak idején innen kiebrudalt, úgynevezett „moszkvai emigránsok”, akiket a megszállók azonnal beültettek a leigázott ország politikai, kulturális és gazdasági kulcspozícióiba. A szovjetek részéről ez természetes húzás volt, hiszen könnyűszerrel kijátszhattak egy bosszúért lihegő kisebbséget a megszállt többség ellen. Lukács György, Vass Zoltán, Rákosi Mátyás, Révai József, Gerő Ernő, Farkas Mihály és a magyarság többi hóhéra szinte egytől-egyig mind zsidó volt, akik rokonaikat és barátaikat is befolyásos pozíciókba juttatták, s a hatalmat később közösségen belül tovább örökítették.

Hazánkban ennek a durva rasszizmusnak gyümölcseként például alig van olyan jelentősebb prózai vagy zenei színház, amelynek ne zsidó lenne az igazgatója. (Az egyik ilyen személy nemrégiben még a Himnusz szavainak kigúnyolásától sem riadt vissza.) Az írott és elektronikus sajtó éjjel-nappal a holokauszttól, a zsidó kultúrától, egyes zsidók és a rasszista vezetésű Izrael Állam dicső tetteitől hangos. Régen a pesti, akkoriban még szellemes zsidó vicc úgy kezdődött, hogy két zsidó utazik a vonaton... Manapság meg bekapcsoljuk a tévékészüléket – bármelyik csatornát -, s a képernyőn azt látjuk, hogy két zsidó méltat egy harmadikat. Mi ez, ha nem faji alapon történő kirekesztés?

A cinizmus csúcsaként ezek a mindenhová berakott rasszisták szinte minden fórumon a magyarság zsidó- és cigányellenes fajvédelméről szónokolnak és írnak. S teszik ezt úgy, hogy bizonyos, parazita életmódot folytató, az európai civilizációtól idegen szokásoknak hódoló cigányokkal ők maguk egyetlen óráig nem lennének hajlandóak egy fedél alatt élni. Nekünk ajánlgatják, sőt mi több, erőnek erejével ránk akarják kényszeríteni őket.

Végül vádoljuk az úgynevezett keresztény magyar értelmiséget, amely sunyítva, lapítva hallgat a nemzet megalázásának, kisemmizésének, szellemi és fizikai megszállásának láttán. Sunyít, hallgat és nem emeli föl szavát a végzetes jelenség ellen, mert attól tart, hogy még az eddiginél is kevesebb megjelenési felületet, fórumot kap a fent említett rasszisták uralta médiumokban. Mert némaságukkal cinkosságot vállalnak a magyarság ellen indított irtóhadjárat vétkes kivitelezőivel.

(Hering József - Szent Korona Rádió)