ciborg Creative Commons License 2008.07.14 0 0 161726
Gázló, én is-én is.

Tavaly kimaradt, ezért most egy összevont beszámoló.

Kezdeném azzal, hogy én kimondottan aszfaltos vagyok.
Tavalyi gázló volt az első terepgyakorlatom, és mert túléltem, ezért idén is indultam.
(és a mostani gázlóig nem is volt több)

Tavaly a 90-esen indultam és terveztem, hogy idén bevállalom a 130-at.
Nem úgy lett. Egyrészt mivel a csapattársaim is 90-en mentek (amiért annyira nem nehezteltem rájuk), másrészt, mert nem tudtam rápihenni és éreztem, hogy fáradtak a lábaim.

Tavaly Veszprémben vettem ki szobát az előző nap, de mert nem néztem utána a vonatnak és Veszprémbe csak busszal, szoktam járni, ezért meló után vonattal Almádiba és onnan feltekerni. Este 11-kor már el is foglaltam a szobám.

Idén fűzfőn beszéltem meg egy nem túl beszámítható sráccal a szállást, amiből aztán nem lett semmi mire odaértem, így állhattam neki szállást keresni, amit végül almádiban találtam.
A nap vége 80 km tekerés lett, mivel már fehérvártól tekertem a másnap is tapasztalható 35 fokban, ennek a felét ellenszélben.
Így aztán reggel egy kis bemelegítéssel indítottam almádiból Veszprémbe, 8 óra előtti érkezéssel.
De hiába a bemelegítés, mert a csapattársaim, akik Pestről jöttek feleséggel gyerekkel (akik nem vettek részt a túrán) bizony elkapták a baleset által okozott dugót.
Hiába hívtam telefonon, mint kiderült a csomagtartóban volt. Elég pipa voltam, már majdnem elindultam 9.00- kor a sor végével, mikor berongyoltak. Végül is 9.15-kot startoltunk.

Az első két ellenőrzőpontról nem nagyon van mit mondanom.
A Márkói-ról és környékétől viszont be voltam rezelve.
Emlékeztem az előző évben ez volt a legutálatosabb szakasz számomra.
Akkor, ha patentpedállal lettem volna szerintem szilánkosra, töröm magam.
Ennek ellenére idén elég könnyedén vettem, szinte nem is emlékszem rá, de mintha tavaly mélyebbek lettek volna a keréknyomok, amik a kis aszfalthoz szokott stílusomat (amit nem győzők eleget hangsúlyozni :) ) igen csak próbára tett.

Következő említésre méltó jelenet Herenden volt ahol idén levágtuk a kijelölt aszfaltos részt pechemre.
Egyrészt mert minden kereszteződésnél macisajt, másrészt mert a füves területtel szerintem annyit vesztettünk, mintha kerültünk volna. Ráadásul ahogy lehajtottunk az aszfaltról a nyomsáv meredek részében egy akkora kráter volt, hogy én nem is értem hogy nem álltam fejre, és hasonló volt még egy pár.
A Herend utáni emelkedő minket is becsapott. Az elején mindegyikünk megjegyezte, hogy meredekebbre emlékeztünk, aztán pár száz méter után a sorompót elérve meg is kaptuk. :)
A fölútra való letérést én is előbb kezdtem meg mint az ki volt jelölve, ezzel némi előnyt szerezve, nemsoká elágazáshoz értem ahol elbizonytalanodtam. Itt beértek a csapattársaim és az egyikük teljes magabiztossággal „erre kell menni emlékszem” kijelentéssel száguldott tovább. Hát a nyomukba eredtem.
Kis idő múltán ők is elbizonytalanodtak. Ekkor ránéztem a GPS-emre, amire letöltöttem a nyomvonalat, szomorúan tapasztaltam hogy rosszul emlékezett a kedves kollega.
A kis kitérő távolságban 600 méter volt, és volt akiket sikerült magunkkal rántani, de csak beértünk Fodortanyára.
Hogy én menyire imádom azt a forrást!!
Az utána következő résszel megint nem volt semmi esemény. (az erdős rész nekem tavaly kicsit mintha nehézkesebben ment volna)
Mikor viszont kiértünk az aszfaltra, hát az az érzés nekem megváltás volt, a hűsben téptem, mint állat.
A 6. Ellenőrző pontig nem nagyon történt semmi, mindössze egy kifutásom volt az egyik kanyarban.
Viszont a hídon átérve az aszfaltra kifordulva lelkiismeret furdalással kanyarodtam jobbra.
Idén is csak 90. :(
Innen pik-pak benn voltunk Bakonybélen és indulhatott a mászás.
Itt magamrahagytak csapattársaim.
Kicsit kellemetlenül éreztem magam, mivel tavaly ezt a rész megettem szőröstül-bőröstül mindenki otthagyva, idén mind a két szakaszon volt hogy inkább leszálltam és toltam, de hát éreztem hogy fáradtak a lábaim, azt meg nem akartam, hogy begörcsöljenek, mert akkor cseszhetem az egészet.
Eztán jött a többnyire lejtős rész, ahol nem nagyon engedtem neki.
Egyébként az egész túrán tisztában léve a rutintalanságommal, kicsit visszafogottan mentem, talán nem annyira, mint tavaly, de nem is valami bevállalósan, főleg a lejtőknél.

Hárskút és környékén, nekem is jutott az ellenszélből.
Márkó felé a lejtőn egy páros megelőzött.
Láttam hogy a kormányra feküdnek a jobb ellenállás érdekében, ekkor tudatosult bennem, hogy igen így én is jobban haladnék.
A Hárskúti emelkedőn alkalmaztam is, de ott és akkor szerintem azért eszembe se jutott, mert egyszerűen jólesett a menetszél, még ha sebességembe és időmbe is került, de végül Márkora is befutottam.

Tavaly itt ért a másik kellemetlen szituáció. Szellemileg piszkosul kész voltam, alig bírtam koncentrálni és a Márkó utáni földúton azt hittem ott maradok, az a rázkódás maga volt az iszonyat, ahogy a fejemig elért.
Közrejátszhatott az is, hogy a kopasz fejemen csak a sisak volt, ami alatt le is égett a burám, nem csodálom, ha felforrt az agyvizem.
Idén készültem!!! Sisak alá fejkendő, és mint kellemetlen emlékű útszakasz, az ellenőrzőpontnál 5 percre vízszintébe tettem magam és meghívtam a csí-t. :)
Ezek után átsiklottam a földutakon és befutottam.

Tényleg csak kisebb kerekítéssel, tavaly 7, idén 6 óra alatt sikerült.
Jövő évre nem merek jósolni, csak bízom a 130-ban.