No, ha már ennyi beszámoló készült az idei Gázlóról, én is összebarkácsolom a magamét... ;)
Tehát:
Gázló 2008
Először is megemlítendő, hogy az idei Gázló kicsit más volt, mint a többi egy (1) db, amin eddig részt vettem. :o) Sikerült ugyanis beszervezni másik 3 bringást szülő- és lakhelyemről, Siófokról, hogy ők is kóstoljanak bele a "gázlózás" örömeibe. Így persze több meló volt az utazással, időpontokat egyeztetni, bringák szállítását kitalálni, stb. A beígért utánfutó (melyet a másik kocsi vontatott volna) végül nem lett meg, így végül az én autómban 3, a másikban 1 bringa utazott (abban is csak nagyon szétszedve, mivel "lépcsőshátú" autó volt, míg az általam vezetett Astra egy 11 éves "ferdehátú" példány). Az Gázló előtti utolsó este is hosszúra nyúlt - többek közt a bringák besakkozásával az Astrába. Meg is sértődött az autó, indulni sem akart utána, de némi smirglizés a gyújtáselosztó fedél oxidáltabb érintkezőin segített.
A Gázlón végül 2db kétfős csoportban indultunk: egy "gyorslábú" és egy "nyugodt ámde biztos tempójú" csapatot alkotva. Én útitársammal, Robival a gyorsabbik csapat tagjaként már autóval is hamarabb érkeztem a nevezéshez, Így megszerezvén a rajtszámot (én az 530-ast, Robi az 531-est) még várnunk is kellett, hogy beérkezzen a másik különítmény, ugyanis egyik biciklijük velünk utazott. Így végül a sok szöszmötölést követően 07:54-kor vágtunk neki a Gázló TT-nek. Legalábbis a gyorsabbik szekciónk, a másik két srác csak 9-kor követett bennünket.
Ez első kilométerek a laza tekerés jegyében teltek, csupán kisebb buckák voltak, semmi komoly emelkedő nem akadt egészen Herendig. Ami nem is baj, hiszen legalább szépen bemelegednek addig a lábizmok. Bár a rajtnál láttam - pontosabban inkább kiszagoltam -, hogy mások ezt sem bízzák a véletlenre: markáns bemelegítőkrém-szag csapta meg az orromat a nevezősátor környékén...
Herenden úgy döntöttünk, hogy nem megyünk a csordával, és nem rövidítünk a település utcáin keresztül, hanem megyünk a hivatalos nyomvonalon, amerre a GPS-em is mutatta. A megfelelő kanyarban elhelyezett "G" betű igazolta is, hogy idén sem változott a hivatalos nyomvonal - nomeg nem is tévedtünk el.
Herend után jött az első komolyabb (aszfaltos) emelkedő. Csak hogy ne legyen túl könnyű rögtön sorompóval kezdődött, így leszállás-sorbanállás-felszállás és uzsgyi neki a meredeknek. Mellesleg a megállásnak köszönhetően ez volt az a pont, ahol a Polar-om elérkezettnek látta az időt az Autostart/Autostop hiba elkövetésére, így 2.5km kimaradt a mérésből (majd kipótolom GPS-es adatokból, bár pulzust onnan nehéz lesz "szereznem"), ennyi kellett ugyanis, hogy észrevegyem: nem mér semmit.
Az emelkedőn hamar kiderült, hogy kettőnk közül Robi a hegyimenő, én szépen megszenvedtem mire feltekertem, ő meg vígan pörgetett. Még az is belefért hogy előretekert 200 métert és beállította a nyergét, amíg odaértem. A túra későbbi részében azonban kiderült, hogy a lejtők meg nekem mennek jobban, bár ebben más is közrejátszott. Ő ugyanis országútis, évek óta nem ült montin így kevesebb volt a gyakorlata és a geometria is szokatlan volt neki; a most sebtében összerakott gépében egy 19.000Ft-os egyszerű kis teló mocorgott, míg az enyémben Manitou Skareb; valamint én láttam előre a GPS-en milyen kanyarok várhatók a meredek lefeléken az elkövetkező pár száz méteren. Ezért aztán a lejtők végén néha bevártam, hogy együtt mehessünk tovább.
A Fodor tanya előtti földutas rész nagyon tetszett bár egyszer egy nagyon csúnya nyomvályúba keveredtem, de a technika példásan kiszolgált, a gumik jól kapaszkodtak, a teleszkóp szépen dolgozott. Itt kell ugyanis megemlítenem, hogy elég sok mindent változtattam a gépen az utolsó napokban és nem sok időm volt még ismerkedni az új alkatrészekkel: 2008-as XT Shadow váltó került a bringára; új, eddig még nem próbált gumik (Michelin XC AT, 2.8bar-ra fújva), új Dura-Ace lánc és új kormánymarkolat (ODI Rouge Lock-On), új Ritchey fékpofák. Itt kezdtem ráérezni arra, hogy milyen jól megy a lejtőzés, bátran ereszthetem a gépet, és ez az érzés végig megmaradt a túrán egészen addig, amíg... Node erről majd később. :o)
No szóval a Fodor tanyáig más említésre méltó dolog nem történt, leszámítva egy személyautót, amely valószínűleg rajtam kívül sok más bringásnak is nagy "örömöt" okozott, ahogy vánszorgott 5km/h-val a mély nyomvályús/vízmosta földúton egyensúlyozva és az utat teljes szélességében elfoglalva. A Fodor tanya után nem sokkal kipróbálhattam az új fékpofákat is, amikor az előttem haladó egyik spori úgy gondolta 30-as tempónál földutas lejtőn, hogy ő most nullára fékezi a gépét, mer' elhagyott valamit. Az eszét hagyta el alighanem, mások ugyanis ilyenkor lehúzódnak, vagy legalább fokozatosan lassítanak. Az esést legalább megúsztam, bár a bringám fara már vagy félméternyire emelkedett a levegőbe.
Ezt követte egy kellemes erdős szakasz, némi kis saras átkelőkkel tarkítva, itt nagyon élveztem a szűk fordulókat, a "csiki-csukit", sajnos rettentő hamar vége lett, alig pár km volt az egész. Ezt követték az első komolyabb nem aszfaltos emelkedők, erről a szakaszról - és Királykapu környékéről - nem is nagyon van több megmaradt emlékem, semmi különös nem történt...
A 6. EP-n jól betankoltunk izotóniás lötyiből és vízből is, majd nekivágtunk AZ emelkedőnek vagyis a Kőris hegynek. Nagyon elégedett voltam, hogy idén megállás nélkül, egyhuzamban sikerült fölcaplatnom a hegytetőre - noha a tavalyi problémák egy részéért váltóprobléma (váltótartó fül elgörbülése és vacak bovdenház) is okolható volt. Azért azt nem mondanám, hogy könnyű volt, le kellett vennem a napszemüvegem amíg fel nem értünk, hogy könnyebben törölgethessem a patakokban folyó verítéket a homlokomról. Végül azonban kevéssel fél 12 előtt felértünk a hegytetőre, és szusszantunk egy nagyot (csaknem 10 percet! :o) Ezidő alatt ismét feltankoltunk innivalóból, meg habzsoltuk a szőlőcukrot és a saját kajáinkat.
A vinyei Pokol csárdáig igazi "jutalomutazás" volt letekerni, icipici emelkedők kivételével végig lejtett az egész, változatos útburkolaton és igazán szép tájakon vezetett az út. Persze a táj valószínűleg másfelé is szép volt, csak "hegynek fel" valahogy sokkal nehezebben tűnik fel az ilyesmi, mint lefelé suhanva. :D
Pokol csára EP. Hát itt mi gyorsan végeztünk, egy-egy matrica a rajtszámra, pár falat saját kaja (5 perc) és már indultunk is "gázlózni". Az erdős-gázlós szakasz nagyon fincsi volt, a gázlók "gázolhatóak" voltak, egyedül a legmélyebben szorultam arra, hogy a beton töltésen vigyem a bringát. Persze a bringaláncaink megszabadultak minden csepp felesleges és nem felesleges kenőanyaguktól, így borzavári aszfaltútra lehajtás előtt alkalmaztunk rajtuk némi WD-40-es kenést (csak ilyen kenőanyagom volt minispray-formában, 600ml-es cuccot nem akaródzott cipelni), utána nem nyöszörögtek tovább.
Ezen a környéken kapcsolt rá a Nap is komolyabban, az erdőből kiérve a búzatáblában a poros-homokos talajon haladva rendesen megszenvedtünk, hogy akár csak 14km/h-val "hasíthassunk" vízszintes talajon. Már amikor vízszintes volt az a talaj, mer akadt pár száz méternyi emelkedő is a bakonybéli EP-ig. Bakonybélre érkezve megtámadtuk az első nyomós kutat (tekintélyes víztócsa tanúskodott arról, hogy az előttünk haladók is jócskán megszomjazhattak), mert fura módon addigra már "elpárolgott" az összes innivaló a kulacsainkból. :o)
Így aztán a bakonybéli EP-n talán egy-másfél percet töltöttünk, majd nekivágtunk a következő - és szerintem talán a legnehezebb - szakasznak. Igen, a Hajag. Tavalyról már emlékeztem rá, hogy miért is olyan nehéz ez a szakasz, így sejtettem, mi vár ránk: vagy 300 méternyi szintemelkedés, kavicsos-sziklás-kipörgőhátsókerekes talaj, vadászat minden apró kis árnyékfoltra (tán ez a legszörnyűbb, hogy a nap szinte folyamatosan éri az embert, mintha nem lenne elég baja amúgy is) és feltűnően kevés mosoly az utolért/árnyékban pihegő sporttársak arcán. :o) Egy pár perces pihenőt ( a GPS szerint 7 perc volt) én is kikönyörögtem Robitól, éreztem, hogy egyszerűen képtelen vagyok egyhuzamban felmenni az Augusztin-tanyai frissítőpontig.
Tehát végül érkezés Augusztin-tanyára, frissítés, tápolás, hallelúja. Innen már szinte végig lejt. Szinte. Viszont cserébe telibe kapjuk a délután 3 órai, 35°C-os napsütést. Emlékeztem viszont tavalyról, hogy milyen remek kis földutas lejtő következik, már előre örült a lelkem...
Így történt tehát, hogy zakóztam egy hatalmasat. Eddigre már olyannyira megszoktam, hogy jól dolgozik a gép a lefeléken, hogy szinte túlzó vakmerőséggel eresztettem neki a gyeplőt. Benéztem előre a kanyarokba, figyeltem már több 10 méterre előre, hogy melyik nyomsáv lesz az ideális, és egyszer csak a lejtő utolsó egyharmadánál... Nem tudom mi történt pontosan, de repültem. Valami megdobta az első kereket vagy tán picit keresztbe fordult egy nyomvályú oldalán, de akármi is történt a következő pillanatban a levegőben voltam. Jött velem a bicikli is, mert a jobb oldali SPD valamiért nem oldott (viszonylag új darab, lehet, hogy túl keményen hagytam az oldást). Rendesen megrándította a jobb vádlimat is, de szerencsére ez nem okozott gondot a későbbi tekerés során. Viszont szomorúan vettem észre, hogy a GPS ott fityeg a csuklópántjánál fogva a kormányon. Nem csupán a tartója törött el, hanem az abba bepattanó pöcköt menetestül tépte ki az esés a GPS hátlapjából. Némi szigszalagos barkácsmunka után azonban ismét ment a navigáció, csak éppen a távolságokat nem tudtam leolvasni, mert oda is jutott a szigetelőszalagból, ahol a távolságskála szokott lenni. A bringában szerencsére nem esett kár, és a GPS-en sem volt egy karcolás sem, csupán eltűnt az övcsipesz műanyagba ágyazott fém-menete a készülék hátlapjából.
Egy könnyed száguldozás következett VOLNA márkói malomig, ha a szél is úgy gondolta VOLNA. A szél azonban szembe fújt a lejtőn végig, így azonban csak egy erőtlen 56.8km/h csúcssebesség jött ki ezen a szakaszon, sőt! Néhol még rendesen tekerni is kellett, hogy 25km/h-val menjünk a lejtőn!
Márkói malom. Némi ivás, tápolás, meg a fejemre borítom a kulacsomból a maradék vizemet. Az okosabbak ilyenkor leveszik a napszemüveget, nekem ez most valahogy kimaradt, úgyhogy az első pár kilométeren elég rosszul láttam ki a napszemcsiből (nem volt egy száraz ruhadarabom vagy zsebkendőm, amiben megtörölhettem volna). Az aszfalt előtti utolsó pár kilométeren még volt egy kis emelkedő is - mondhatni mérsékelten szép vidéken -, majd következett a város, befutó, hurrá!!!!!!!!!!!!
Végül 08:15:03 lett a bruttó és (a hiányzó szakaszt GPS-ből kipótolva a Polar-ban) 06:56:35 lett a nettó időm/időnk (csak tudnám hol pihentünk ennyit?).
Adatok a Polar-ból:
Táv: 130.4km (hiányzó részt kipótolva: 132.8km)
Szint: 1765m (hiányzó részt kipótolva: 1832m)
Átlag sebesség: 19.3km/h
Max. sebesség: 56.8km/h
Átlag pulzus: 155bpm
Max. pulzus: 185bpm
Energiaszükséglet: 5602kcal
A túra alatt/előtt rengeteg édességet (csokit, croissant-t és minden mást, ami csak árt) ettem, pótolandó az elégetett kalóriákat és a szőlőcukrot is tömtem magamba a frissítőpontokon, így komolyabb holtpontom nem volt. Folyadékfogyasztást tippelni se tudok, rengeteg lehetett.
Beérkezés után a másik kétfős csapat beérkezésére várva (3.5 órával utánunk érkeztek) volt idő rá, hogy beüljünk egy közeli pizzázó teraszára, és végre ettünk valami "rendes" ételt is, nomeg (alkoholmentes) folyadékpótlásról is gondoskodtunk. Végül hullafáradtan érkeztem haza este 10-kor, miután mindannyiunk bringáját kipakoltuk Siófokon az autóból.
Konklúzió: SZUPER VOLT A GÁZLÓ, IDÉN IS! Köszönet a rendezőknek érte!
