Hű, kivi, ez heroikus...

Akkor én is kicsit bővenbben.

Én fél 7 körül indultam Bp-ről, nem tudom, milyen dugókba kellett volna keveredni, nem mondom, hogy egyedül voltam az autópályán, de egész jól haladtam, Fehérvárig megreggeliztem vezetés közben, majd amikor a rádió bemondta, hogy ma 35 fok meleg lesz, belém hasított a gondolat, hogy mindkét kulacsomat sikerült otthonhagynom a konyhaasztalon, persze a bekészített varázsitallal együtt... Ezt a fehérvári Auchanban korrigáltam, vettem két gagyi kulacsot. A 7-kor nyitó üzletből 7:05-kor távoztam, ami valószínűleg precedens nélküli lehetett, úgyhogy a biztonsági őr mindjárt ki is nyittatta a táskámat, vszleg a tipikus áruházi tolvaj alig feltünő piros/fehér bringásmezben jár és falból kulacsot vásárol...

A célban komoly tömeg volt már, parkolóhely viszont csak a múzeum másik oldalán. Szerencsére a nevezésemet Anna már elintézte. Fél kilenckor rajtoltunk. Előzetesen felírtam magunknak a két évvel ezelőtti részidőket, akkor 7:03-at mentünk, a minimál terv az volt, hogy ennél most se legyen rosszabb.

Az első két pontig semmit nem sikerült előre lépni, igaz, ezek rövid távok és meglehetős tömeg is volt. Márkó felé menet már mienk volt a pálya és hoztunk is két percet az itinerhez képest.

Fodortanya felé először is eltévedtünk Herenden. Anna szerint a város előtt jobbra kellett kanyarodni, ez utóbb nem bizonyult jó ötletnek, de pár perces improvizálás és kb. 500 méter extra táv után visszaértünk a porcelánmúzeumhoz, innen már biztosak voltunk a dolgunkban. Két bringást sikerült magunkkal vonzani, tőlük ezúton is elnézést kérek, de hát a ragadásnak is megvan a kockázata... :) A nagy emelkedőt vidáman abszolváltuk, igaz, a végén nem hittem a jelnek, miszerint még előre kéne menni és korábban letértünk az aszfaltról, levágva ezzel egy sarkot és nyerve kb. 200 métert. Bizisten nem direkt volt. Fodortanyához már 4 perc előnnyel érkeztünk.

A pontőr megkérdezte, hogy ismerjük-e az utat, mondtam, hogy kb. igen, de itt még kétszer egyformán nem sikerült átjutni. Abban maradtunk, hogy nem baj, lényeg a végeredmény. Az eddigi próbálkozások közül még ez sikerült a legjobban, kis bizonytalankodással ugyan, de meglett a vétel, benne egy fasza kis single track a patak előtt. A patakparton egy valódi indián állt, legalább is a ruhája szerint. Már éppen megkérdeztük volna, hogy szerinte merre kéne mennünk, amikor sarkon fordult és szó nélkül eltűnt... Jött helyette egy vagy 10 fős társaság és velük meglett a híd. Utána hálátlanul leléptünk és magányosan robogtunk Királykapuig. Csak ez a szakasz további 5 perc előnyt hozott. Alakul...

Az Odvaskőpusztáig terjedő szakaszban nem volt tájékozódási kihívás, ellenben összeakadtunk két igen vitális 90-essel, nyomták, mint az ökör és ez minket is felhúzott kicsit. Anna a végén jelezte, hogy ez annyira már nem esett neki jól. További 5 percet nyertünk, de tudtam, hogy most jön a neheze: a Köris-hegy és a szokásos terhelési idő vége egyszerre. Ennek fényében a steiget nem is nagyon erőltettük, könnyen mentünk rajta, nem akartunk belepusztulni. Szinte mp-re ugyanannyi lett, mint anno (~40 p.). Hasonlóképpen a Vinyére vezető szakasz.

Itt komoly dilemmába kerültünk, hogy kirendeljünk-e két palacsintát, de végül sportosra véve a figurát inkább gyorsan továbbálltunk, végül is eddig még alig fogyott valami az élelmezési keretből (összesen egy banán és egy müzliszelet), tartalékunk volt bőven, az időt viszont sajnáltuk hosszabb vendégeskedésre.

A gázlókban közepes vízmennyiség volt, őszintén szólva én ennyire sem számítottam, jólesően átázott a lábunk, de komoly kihívást nem jelentettek. Volt ellenben sok kiránduló, sőt, egy csapat lovas is, akiket több percbe került kielőzni. Sebaj, utána vagy 20 km-en át Bakonybélig nagyjából semmi nem történt. A falu előtti enyhe lejtőn utoljára kajáltunk, további egy banánt és egy müzliszeletet (szerintem ilyen kevés bevitellel valami takarékossági versenyen is indulhatnánk, inni sem ittunk többet fejenként 3 liternél), közben számot vetettünk: van kb. 20 perc előnyünk, az a miniumum, hogy tartsuk, de ha megnyitunk egy hosszú hajrát, akár még fél órát is csinálhatunk belőle.

A Hajagra már ennek fényében erőből mentünk fel, mit ne mondjak, messze nem esett jól, de szerencsére Anna bírta kevésbé így nekem csak az ő tempóját volt érdemes tartanom. A tetejére kicsit elpilledve, de különösebb problémák nélkül értünk fel, itt kiadtam a jelszót, hogy akkor a továbbiakban nincs kegyelem. Márkóig újabb negyed órát szereztünk magunknak.

Márkó után már módosult tudatállapotban nyomtuk, csak az járt a fejemben, hogy ez a szakasz 21 perc volt két éve, tehát sokáig már nem tarthat. Szerencsére nem is tartott: 19 alatt meglett.

Bruttó 6:11 alatt értünk célba, tekert időben 5:54. Mindenképpen PB, de Iron Maiden hatalmas női csúcsot is ment, bár azt hiszem, eddig is ő tartotta. Ha azt mondom, hogy nagyon elfáradtam, azzal nem túlzok. Versenyként sem tudtam volna sokkal többet beleadni.

Este összehasonlítottam a két évvel ezelőtti illetve a mostani részidőket és pulzusértékeket. Semmit nem fejlődtem: a Köris-hegyre pont ugyanolyan pulzussal és ugyanannyi idő alatt értem fel. Ahol gyorsabbak voltunk, ott a pulzus és ment fel arányosan. Nyilvánvalóan az állásidők drasztikus csökkentésével és több energia befektetésével sikerült javulni. Persze, nem tudom, ez baj-e. Annak is örülök, hogy nem fejlődök vissza... :)

Ma viszont még mindig alig élek. Bringáztam könnyű 20 km-t, de az őszi légy hozzám képest...