-
"Hogy e mellett az élet mellett ily félelmetesen nagy költő volt, a legbeszélőbb cáfolata annak az elvnek, hogy nagy alkotó csak nagy jellem lehet. Villon nemcsak gyenge, befolyásolható, nagy megbánások után megint elzüllő lélek, mint Verlaine - sokkal rosszabb. Szőröstül-bőröstül abba a másik világba tartozott, amely az irodalomban mint rémregények témája nagy szerepet játszik, de szerzőket nemigen küld fel a napvilágra; csak róla írnak, ő nem ír. A szerzők általában a "jó fiúk" közül kerülnek ki, Villon közöttük magányos és ijesztő figura. Villon az Alvilág költője. Kecses verseiből zsebmetszők, kövér prostituáltak, elvadult iszákosok ütik ki olykor torz arcukat; olvasása közben az ember rossz társaságba keveredik; akármiről ír, nyelvének mindig kissé pokoli mellékzöreje van; jólnevelt korokban éppen ez adja meg idegesítő varázsát. Verseinek egy részét ma már érthetetlen zsargonban írta, az alvilág nyelvén, tolvajnyelven, a szó szoros értelmében, nemcsak úgy, ahogy nehezen érthető modern költők stílusát nevezik tolvajnyelvnek."

/Szerb Antal A világirodalom története - Magvető Könyvkiadó, 1980/

**
VILLON ÉNEKE SZERETŐJÉHEZ

Fondorlatos lány, néked hinni kár!
Rám mosolyogsz, de mosolyod mit ér?
A te szerelmed vas-bilincsbe zár.
Neved hallatán halál szele ér.
Csalárdságodtól megdermed az ér.
Oh, titkon sebző, gőgös szemsugár!
Igy veszted el, ha közeledbe fér,
Szegény legényt, ki irgalomra vár?

Másnak szivén zörgettem volna bár!
Akkor gyalázat, jól tudom, nem ér.
Régen boldog volnék azóta már...
Túl árkon-bokron kerget most a vér.
Hahó, segítsen, aki erre tér!
Ez hát a végem? Elnyel a mocsár?
Vagy lesz megváltás, melyet esdve kér
Szegény legény, ki irgalomra vár?

Várj csak virágom, szép időd lejár!
Int majd a hervadás, megcsíp a dér.
Látlak s nevetlek, majd... Eh, én szamár!
Lám vén leszek, mint te! Jövőnk sivár:
Orcád fakó lesz s hajam hófehér...
Ne bánd! Igyál, míg benne tart a nyár!
S ne kínozd meg, ha árnyékként kisér,
Szegény legényt, ki irgalomra vár!

AJÁNLÁS
Herceg, szerelmesek közt fővezér,
Látod, költőd nem ellenedre jár,
De meg kell szánni - ehhez szó se fér -
Szegény legényt, ki irgalomra vár.
-
fordította: Mészöly Dezső

/Klasszikus francia költők - Európa Könyvkiadó, 1984/

**
NÉGYSOROS VERS,
melyet Villon halálítélete szélére írt

Francia vagyok Párizs városából,
mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,
s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,
és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz.
-
átköltötte: Faludy György

****
Kép: Gyulai Líviusz Villon-illusztráció    1966

+

És persze még sok minden és sok mindenki.