A sokat várt igazolásokról, a DEKE nyári háttérmunkájáról szeretnénk beszámolni olvasóinknak! A játékos-keringő még bőven zajlik, ám néhány dologról már tudunk hírt adni.
A székesfehérvári Szabó Tibor szóban megegyezett a DEKE-vel, valamint a szerződést is aláírta mindkét fél, ám néhány pontosítás végett még egy kört futott ez a hivatalos irat. Jelenleg a Tibor által visszaküldött és újfent szignózott papírra várunk, de elmondható, hogy ő nemsokára DEKE-szerelést fog ölteni.
Az Albacomptól érkező kosaras 212 centiméter magas és 117 kilogrammot nyom a mérlegen, a posztja ebből következően egyértelmű: center. Június 5-én múlt 22 éves, a fehérváriaknál kevesebb lehetőséghez jutó, U-20-as bajnok sportoló remélhetően stabilabbá teszi a debreceni csapat palánk alatti szekcióját. Amúgy Tibor még tanul, a Kodolányi Főiskola hallgatója.
Rajta kívül egy még megnevezni nem kívánt másik magyar magas emberrel is tárgyal a klubunk. Úgy néz ki, hogy jó esély van eme kosaras Debrecenbe szerződésére, ám vele még nem tart ott a menedzsment, mint a fentebb említett Szabó Tiborral, ezért maradjon egyelőre anonim a srác.
Vannak, voltak mások is a képben, valamint a honlapon szintén többen találgattak, illetve felvetettek néhány nevet. Így került szóba Lakatos Péter például, aki azonban azóta már a szombathelyiekhez írt alá, valamint Molnár András, aki szintén mást választott. Szendrei József „ára” csillagászati (az egykori Vadkakas-légiósokéval hasonló szintet képzeljünk el), ennyiért viszont nem akarja, nem akarhatja megszerezni őt a DEKE. Mellettük Fodor Mártont is megkereste az egyesület, ám ő sem fog itt játszani a jövőben. Szóval ők azok, akik nem jönnek, de benne voltak a pakliban.
A külföldieket illetően azt tudjuk mondani, hogy Joe Kennerly, valamint a DEKE tárgyal egymással, viszont teljesen képlékeny még az ő ügye, ezért ennél többet felelőtlenség lenne leírni. Michael Ayodele Oluwaseyi szinte biztos, hogy marad, Patrick Leflernek pedig van még négy éve a Debreceni Egyetem Általános Orvosi Karán, így elvileg közel lesz – de még azért vele kapcsolatban is lehetnek változások esetleg az igazolási határidő lejártáig.
A másik lényeges kérdéskör, hogy a régiek közül ki marad. Jelenleg is folynak a tárgyalások szinte mindenkivel, de egy-egy beszélgetésen már gyakorlatilag az összes kosarasunk átesett, így levonhatók az első tapasztalatok. A jelek szerint nem várható nagy elvándorlás a DEKE-től, az alapemberek – Tóth Gábor, Erdei Ádám, Ádám Béla, valamint a többiek – és a klub útjai igencsak valószínű, hogy továbbra is egyfelé vezetnek. Persze vannak olyanok, akikkel még pontosítani kell a kondíciókat, valamint van néhány olyan sportoló, akinek a sorsa esetleg másoktól, új igazolásoktól is függhet, de inkább jönnek, mint mennek a kosarasok. Sőt, konkrét eligazolásról egyelőre nem írhatunk.
A Walke Károly által vezetett nagycsapat felkészülési rajtja augusztus 1-ére volt kitűzve, ám ez esetleg csúszhat, mivel az U-18-as Európa-bajnokság is ekkorra esik, és egyelőre úgy tűnik, hogy egyszerűen nem lesz hol edzenie a gárdának (a szóba jöhető tornatermek, csarnokok a jelek szerint mind foglaltak lesznek augusztus első napjaiban). Szóval a kezdés időpontja még kérdéses, ám a vezetőedző koncepciója szerint 20 fővel szeretnék elindítani a munkát, amely idővel 15 főre, majd a véglegesnek tekinthető 12 kosarasra apad.
Egyelőre ezek a biztosnak tekinthető információink, valamint az, hogy – felvetődött ugyanis itt-ott az ellenkezője – a DEKE elindul az NB I/A csoportos bajnokságban. Amint lesznek további híreink, természetesen itt elolvashatják majd azokat!
deke.hu