Alexandre Gryf:
„385. május 25-én Theodosius közölte a keleti praetorianus prefektussal, hogy az állati belsőségek minden jóslási célzatú vizsgálata halállal büntetendő … A Justinianus-kódex szintén leleplezi az áldozási és jóslási praktikákat, de a hagyományos áldozás helyett immáron egy »mágikus« típusú áldozást célozva meg: a haruspiciumot (az áldozati állat beleiből történő jóslást) és papjait, akiknek a befolyását meg kellett törni.
A császári kancellária által kiadott két ediktum, a Maximus római prefektusnak szánt 319. februári és a néphez címzett 319. májusi megtiltja a haruspicium gyakorlását (
Theodosius-kódex IX, 16, 1–2) … A művészetüket privátim gyakorló haruspexeket elevenen történő megégetésre ítélték, a feljelentőknek pedig jutalom járt. A magánszférát célzó törvénykezéssel Constantinus korlátozni szándékozott ezeknek a papoknak a hatalmát. A haruspexek ugyanis, mint a jövendőmondás nagy szakértői, mindig fontos szerepet játszottak az állam legmagasabb szintjén, és az uralkodók gyakran mutattak fogékonyságot tanácsaik és jóslataik iránt. Az arisztokráciából kikerülő hatvan etruszk jós testülete az istenek által küldött jeleket tanulmányozta és magyarázta, hogy a császár összeegyeztethesse az isteni kegyeket, és ily módon megőrizhesse a pax deorumot mint a birodalom jólétének és stabilitásának garanciáját. Szent könyvek álltak a rendelkezésükre, amelyekben írásba foglalták diszciplínájukat: a rituális könyvek, amelyekben a sors olyan nagy helyet foglalt el, a haruspicium könyvei, amelyekben az állatáldozatok máját vizsgálták (hepatoszkópia), és a villámjós-könyvek. A keresztényeknek minden okuk megvolt arra, hogy ne bízzanak ebben a befolyásos vallási testületben, amelyre Diocletianus is hallgatott, az ellenük folytatott megtorló politikája során 303 februárjában. Innen ered az Arnobius-féle hitvédők látható neheztelése (
Contra Nationem? I, 46, 9).
II. Constantius tovább erősíti a haruspexek elleni törvénykezést a mágusok lefejezésére vonatkozó 357. január 25-i, a néphez címzett, majd pedig a praetorianusok prefektusához intézett 358. évi ediktummal. A haruspexeket akkor az asztrológusokkal, jósokkal, sarlatánokkal és más álomfejtőkkel azonosították, akik a matematikainak mondott és pallos általi halálbüntetéssel fenyegetett művészeteket gyakorolták (
Theodosius-kódex IX, 16, 4 és 5) … Ammianus Marcellinus
Történeteiben (XXIII, 5, 10) említést tesz egy főfunkcionáriusról, aki azt gondolván, hogy csoda történt az otthonában, haruspexet hívott, mire föl azonnal megvádolták a császár személye elleni összeesküvéssel, és kivégezték.
Ha a haruspexek egy rövid időre vissza is nyerték hivatalos helyüket Julianus alatt, a császár halála után röviddel már két, mágiával vádolt haruspex kivégzéséről számoltak be 369-ben (Campestris) és 374-ben (Amantius). Theodosius 385-ös dekrétuma, amelyet a praetorianusok prefektusának, Cynegiusnak szánt, »megtiltotta, hogy a jövő igazságának megismerésére törekedjenek a máj és a belső szervek vizsgálatának és áldozás végrehajtásának merészségére vetemedve« (
Theodosius-kódex XVI, 10, 9). A 392. november 8-i dekrétum felségsértésnek tekinti a haruspiciumot (
Theodosius-kódex XVI, 10, 12). Ez utóbbi törvényt Kelet praetorianus prefektusának, az ájtatos keresztény Flavius Rufinusnak címezték. A császárok féltek, hogy a jövendő kifürkészése a császár személye vagy az állam elleni összeesküvésekhez vezet.”
