Theophülaktosz Szimokattész az 592. év eseményeiről (VI, 3, 9–6, 1):

 

„A kagán azt kívánta császártól, hogy a szerződésben megállapított pénzösszeget egészítsék ki. Miután padig e szavaknak nem nyitotta meg fülét a császár, vállalnia kellett a háborút. A kagán parancsot adott a szlávoknak csónakok tömegének az ácsolására, hogy a Duna ne legyen akadály, ha át akar kelni.

 

... Singidunum lakói erre sűrű támadások­kal igyekeztek meghiúsítani a szlávok fáradozását, és tűz martalékául adták, ami vízi járművet csak kezük munkája létre hozott. Emiatt aztán a barbárok Singi­dunum ostromába fogtak, s a város végveszélybe került úgy, hogy remény sem mutatkozott a megmenekülésre. Ám a kagán a hetedik napon váratlanul elrendelte az ostrom abbahagyását s az őhozzá való elvonulást. Miután ez a döntés a barbár sereg tudomására jutott, kétezer aranypénzt, egy arany díszítésű asztalt és öltönyt vett át a védőktől váltságdíjként, és így eltávozott a város alól. A kagán öt perzsa mérföldet megtéve Sirmiumnál ütött tábort, és nagy tömeg szlávot fogott ácsmunkára, hogy hajókkal kelhessen át a Szávának nevezett folyón. Sietett a támadást megindítani, a munkára kirendeltek pedig a parancsnak megfelelően biztosították számára a vizajárműveket; ilyen hatással volt rájuk a kivezényelt katonai parancsnokoktól való félelem. Alighogy a barbár seregnek meglettek és rendelkezésére állottak a bárkák, a közeli folyón átkelt a barbár sereg. A kagán haderejéből egy különítményt állítva össze parancsot adott, hogy ez siessen előre, és félelmet keltő támadással csapjon le a rómaiakra. Az ötödik napon Bononiához érkezett. A császár Priszkoszt nevezte ki Európában főparancsnokká, és a kéznél levő haderőt adta mellé. Priszkosz meg Szal­bianoszt tette meg alvezérévé, ezer lovassal látta el, és utasította az erősséget biztosító terepen sebezhetetlen hadállás elfoglalására. Ő Prokliané vidékének átjáróit szállta meg, erődített tábort ütve ott tartózkodott, s az ötödik napon a természetes védelmet biztosító terep­szakaszon túlra hatolva összetalálkozott az előreküldött barbár katonasággal. Felismerte azonban, hogy az ered­ményes harcra elégtelen haderőt hozott magával, s ezért az erősséget biztosító terep védelme alá vonult vissza. A barbárok az átjárókhoz nyomultak, de továbbhatolásuk akadályba ütközött, miután a rómaiak szembenálló ereje ott tartózkodott, és gátolta a barbárok hadmozdu­latait. Ebből kifolyóan a rómaiak és a barbárok között erőteljes összecsapásra került sor. A csata egész napon át tartott. A barbárok sokakat elpusztítottak, mégis a római sereg alvezérének a javára billent a hadiszerencse mérlege. Az éjszaka első őrsége idején tért meg a barbár sereg a kagánhoz, és előadta a vele történtek kimenetelét. Hajnalban ezért a kagán nyolcezer embert adott Samur mellé, s így küldte őt előre. A rómaiak nem estek kábu­latba a reájuk törő sokaság láttán, hanem összeszorított fogakkal bocsátkoztak az ütközetbe. Miután a barbárok alulmaradtak a csatában, a kagán magához vonta haderőit, s ő indult a háborúba. A megszámlálhatatlan haderők tömege aztán megrendítette Szalbianosz lelki­ erejét: az éjszaka második őrsége idején otthagyta az átjárókat, és visszavonult Priszkoszhoz.

 

... A kagán három teljes napot töltött a tereperősségek előtti területen, s csak a negyediken vette észre, hogy a római sereg már elfutott. Az ötödik nap hajnalhasadtakor megkezdte a menetelést, és keresztülvonult az átjárók nehéz terepszakaszán. A harmadik napon jutott a Szabulente Kanalion elnevezésű területre. Aztán Ankhialoszhoz ért. Majd innen felkerekedve Ale­xandrosz vértanú templomához jutott, s azt a mindent elemészté tűznek adta áldozatul. Három mérföld megjárása után pedig a római fővezér felderítésre kiküldött katonáival találkozott. A barbár kínzással igyekezett megtudni, hogy mi volt a fogságba esettek célja; ám azok útjának okát fürkészve csak bosszúság érte, mert végül sem sikerült a tiszta igazat megtudnia. Ők ugyanis valótlan állításokkal vezették félre. Az ötödik nap elmúltéval Driziperához tette át erődített táborát, és hozzáfogott, hogy a várat valamiképpen kézre kerítse. Miután pedig a városbeliek erőteljesen szembeszálltak vele, a hetedik napon a barbár várostromló szerkezeteket ácsoltatott. Rendkívül lármás zűrzavar lett úrrá akkor a városon, s az ottaniak reménye a megmenekülésre erősen kétsé­gessé vált. Mégis igyekeztek mesterségesen bátorságot tettetni. Feltárták hát a város kapuit, s fenyegetően léptek fel, mint akik semmire sem becsülik a falak védelmét, és nyílt ütközetre készülnek a barbárok ellen. Ami a hangot, a magatartás külsőségeit illeti, mintha csak a megütközésre készültek volna, ám valójában félelem rettentette őket, és így nem vonultak ki a városból. Valami isteni gondviselés azonban a barbár sereget visszatartotta a támadástól. Déltájban úgy tűnt ugyanis nekik, mintha végtelen római csatasorokat látnának tömörülni, elővonulni a városból, haragosan harcba sietni a síkságon, és halálra szántan ütközetbe bocsátkozni. Ezért a kagán inkább a hirtelen futásszerű vissza­vonulást választotta, holott az ellenfél pusztán képzelő­dés volt, kísértetlátás és az érzékek kábulata. Ötödnapra a kagán Peirinthoszba jött. Ezt a helyet a rómaiak Hérak­leiának nevezik. Miután Priszkosz váratlanul pillantotta meg a barbár sereget, az összecsapás nem volt elkerülhető. Hirtelen harcba keveredett tehát a kagán csapataival, de aztán az ellenségnek hátat kellett mutatnia, mert a szembenálló haderő számbeli túlsúlya miatt nem vállalhatta a harcba bocsátkozást. A rómaiak fővezére tehát a gyalogsággal együtt Didümoteikhonba vonult vissza. Ezután Tzurullonba érkezett, s ezt a várost tette meg haderőinek biztonságos tartózkodási helyévé. A barbár sereg körülfogva a várost, kemény ostromba kezdett Priszkosz ellen. A császár hallott minderről, nyugtalan volt, félt az események kimenetelétől, s a történtekről szóló híradás a legnagyobb zavarba hozta. A negyedik, napon mégis sikerült talpraesett gondolkodásra valló tervet kieszelnie. Magához hívatta egyik testőrét, utasította, hogy szándékosan fogassa el magát a barbárokkal, s mondja el nekik azt: császári levelet visz Priszkoszhoz. Ezt az írást a barbárok szerencsés fogásnak tekintve elolvassák majd, s az abban foglaltak tartalmát közvetlenül ismerik meg, ami ijedelmet fog ébreszteni bennük, és rászedetve megkezdik a hazavonulást. Ilyenek íródtak a levélben: ťPriszkosznak, mindkét trákiai haderő leg­jelesebb fővezérének. Az istentelen barbárok vállalkozása egyáltalán nem okozott zavart kegyes fenségünknek. Ellenkezőleg, arról való gondoskodásra ösztönzött, hogy pusztulásukat okozzuk. Tudja meg jelességed, hogy balszerencsésen, szégyenletesen és sok emberét veszítve vonulhat csak vissza a kagán arra a területre, amelyet a rómaiak neki adtak. Éppen ezért jelességed szerencse­kísérte seregével tartson ki Tzurullon városában, és így igyekezzék azon, hogy az átkozott avarok arra kószál­janak. Mert már elküldöttem a tengeren a hajókat és a hadsereget, hogy rátörjenek az ő családjaikra, s mindet ejtsék fogságba. Így majd rákényszerül szégyent és nagy kárt vallva az avarok átkozott vezére, hogy a mi álla­munkból saját földjére vonuljon vissza.Ť Az ál-üzenet­vívő az utasítást végrehajtotta. A hetedik napon a barbárok fogságába esett, és a császári iratot magától átadta. Az abban foglaltakat tolmács útján a saját anyanyelvén ismerte meg a kagán, s rászedték a róka­ravaszságú szavak: rendkívül megijedt, Priszkosszal jelentéktelen mennyiségű arany fejében szerződésre lépett, és a lehető leggyorsabban felkerekedett vissza, saját földjére. A hatékony csel alaposan félrevezette a barbárt.

 

... Ősz kezdetén a fővezér tábort bontott, és Bizáncba jött. A harci elfoglaltság nélkül maradt rómaiak eddig Trákiába özönlöttek, s ott szerte a falvak­ban gondoskodtak ellátásukról.”