Törölt nick Creative Commons License 2008.07.02 0 0 2759

A napokban látott napvilágot Kéri Edit új könyve, mely József Attila
halálának hiteles körülményeit igyekszik feltárni: Hogyan történt
József Attila halála?
- címmel.

Ha nem lenne Edit, ki kellene találni. Minden könyve izgalmas, mert
eltitkolt tényekről, az igazság felderítéséről szól. S bár könyveinek
témái történelmi tárgyúak (Széchenyi, Görgei, Petőfi sorsa, ÁVH
vérengzés '56-ban), izgalmas gondolatfűzésükkel, tényfeltáró riporteri
nyomozásai kapcsán nemcsak izgalmasak, de lebilincselőek is. Sok új
tényfeltárást, információt köszönhetünk munkásságának.

Most megjelent könyve is hosszú kutatómunka eredménye. A
köztudatban azt rögzítették, hogy a XX. század egyik legnagyobb magyar
költője öngyilkos lett. A két világháború közti időszakban ez a MÁV
érdeke volt, hisz ha kiderült volna, hogy a költő halálért a vasút
munkatársai is felelősek, igen magas kártérítési összeget kellett
volna a családnak fizetniük. A Rákosi-korszaknak viszont igen jól
jött, hogy egy "szocialistának" nevezhető költőt a Horthy-rendszer a
sínek alá, öngyilkosságba hajszolt, mert ezzel a Horthy-rendszert és
ideológiáját tudta a közgondolkodásba negatívan beépíteni. Noha már
több, mint fél évszázada irodalomtörténészek vizsgálták József Attila
halálának körülményeit, és kételyeiket kifejezhették, azok írott
változata nem juthatott el a széles tömegekhez. Voit Krisztina például
már 1958-ban felvetette ezt a kérdést. Kéri Edit figyelmét a téma
iránt Garamvölgyi László rendőrezredes kutatásai keltették fel, aki
már 16 évesen is foglalkozott iskolai dolgozatában József Attila
halálának "baleset" és nem öngyilkosság kérdésével.

Kéri Edit kitartóan és szívósan felkeresett minden még élő tanút,
emlékezőt, azok leszármazottait, akik 1937. december 3-a tragikus
napján a helyszínen tartózkodtak. Újravizsgálta a hivatalos
jegyzőkönyveket, jelentéseket, irattári dokumentumokat, melyek a költő
halálának körülményeivel foglalkoztak, feltárta az ellentmondásokat.
Szakorvosokkal konzultált a kérdésben, múzeumban utána nézett a
korabeli szerelvény ismérveinek, a vasutas szabályzatnak. Helyszíni
rajzok rekonstruálásával is dokumentálja a történteket. Végig olvasta
és elemezte a kérdéssel foglalkozó irodalmat, az újságok
szenzáció-éhes, valótlan hírközléseit (vonat elé vetette magát),
miközben a tragédia két vasúti szerelvényének ütközője között történt.
Hallatlan kitartással és lelkiismeretességgel kutatott, és nyomozott.

Mindezeken túl foglalkozik a költő életének halála előtti időszakával.

Kutatásaiból kiderül, hogy József Attilát tévesen félre kezelték, sőt
felvetődik ennek esetleg "kísérleti" jellege is.
Boldog, bizalomteli kapcsolata volt Flórával, aki halála előtt öt
nappal meglátogatta Szárszón, s miután József Attila a vonathoz
kísérte, az elindult vonat mellett futva azt kiáltotta: "Karácsonykor
esküszünk, Flóra!"
December 2-án halála előtt egy nappal meglátogatta három barátja,
Ignotus Pál, Remenyik Zsigmond, Fejtő Ferenc, akik igen jó híreket
hoztak számára. Januáról, tehát alig egy hónap múlva, lektori állása
lesz a Pantheonnál, következő héten Miskolcon előadói estje lesz,
Cserépfalvi kiadja legújabb verseskötetét, valamint januárban megkapja
a Baumgarten-nagydíjat is (3000 pengő).
Az orvosa is bizakodó volt egészségi állapotát illetően.
A tragikus halál előtt alig egy órával jókedvűen sétálni indult.

Elég valószínűtlennek tűnik, hogy ilyen lelkiállapotban, életének
jobbrafordulásakor két szerelvény közé vesse magát bárki is.
Az a tény, hogy a balesetet öngyilkosságnak álcázták, sígy tanították
az iskolákban is, beláthatatlan következményekkel járt, mert József
Attila sorsát felvállalva, a kor politikája elleni tiltakozásként
Latinovits Zoltán is Szárszon vetette magát a vonat elé, s nem ő az
egyedüli áldozat.

A szerző, könyvében mindvégig logikusan, lépésről lépésre haladva
teszi fel a kutatandó kérdést, s adja meg rá a választ. Mindezeket
rendkívül gazdag korabeli dokumentációval támasztja alá. Méltán
számíthat az irodalomtörténészek elismerésére.

Kéri Edit ezzel a munkájával az irodalomtörténet egy homályos foltját
egyértelműen megvilágította. József Attila nem lett öngyilkos.
Reméljük hogy a tankönyvek helyesbítik az életrajzi tévedést.
Köszönet és dicséret illeti Kéri Editet munkásságáért.
Kívánom, adjon neki a jó Isten erőt, és időt, további kutatásaihoz.

Orbán Éva



Ehhez csak annyit füznék hozzá, hogy azoktól a rokonaimtól, akik akkor
éltek, úgy tudom, hogy a két szerelvény között akart József átjutni a
másik oldalra,ezt már mások is megtették elötte. Ekkor indult el a
vonat !

Tehát én már gyerekkoromban ismertem a baleset verziót.

A másik ilyen "öngyilkosság " Teleki Pálé ! Ö sem lett öngyilkos,
hanem megölték, hiszen elözö este apámmal beszélgettek azt
illetöen,hogy másnap találkoznak és jókedvüen búcsuztak el a másnapi
viszontlátásig. Apámat nem lehetett SOHA meggyözni arról, hogy nem
gyilkosság áldozata lett Teleki Pál gróf, akit ö vitt le a szerb
királyhoz repülön és jó barátok voltak. Apám és Teleki gróf együtt
- Idézett szöveg elrejtése -
kapták meg a Szent Száva rendet azért, hogy a békét megkötötték.
Amikor viszont megtörtént a támadás együtt küldték vissza a
kitüntetést, a dokument még ma is megvan a királyi kitüntetésröl !!!

A harmadik "politikai gyilkosságról " kicsit részletesebben irok, mert
Budakeszin mindenki tudta, hogy ki is árulta el Ságvárit ezt a
gyilkost !!!........Tippeket várok, azt illetöen, hogy ki adta fel
Ságvárit !!! Èn tudom ,csak most még nem mondom meg.....

M Szász Àgnes
Előzmény: beezer (2755)