Györffy György szűk látókörűen így adja elő a történetet a 10 kötetes Magyarország történetében (Bartha szerk. i. m. 658.):

 

„Ez évben ugyanis a Csehországon túl lakó, Elba menti (Meissen vidéki) szláv dalemincek a magyarok segítségét kérték Ottó szász herceggel szemben, aki fiát, a később királlyá választott Madarász Henriket küldte ellenük. A magyarok legyőzték a szászokat, és feldúlták Szászországot, majd nagy zsákmánnyal és sok fogollyal tértek vissza a dalemincek földjére. Ugyanakkor érkezett oda egy másik magyar sereg, amely fenyegette a daleminceket, kiknek a második sereget külön el kellett vezetniük Szászföldre zsákmányolni. Mindebből a magyar hadak teljes dezorganizáltságára következtethetnénk, ha a történet nem azzal végződne, hogy az első sereg daleminc földön bevárta a második visszaérkezését. Egymástól független, rivális hadak aligha várják be egymást; a bevárás inkább arra mutat, hogy a két sereg a felsőbb vezetés szempontjából összetartozott, legfeljebb fegyelmezetlen indítás esete forog fenn.

 

Maguk a dalemincek nehezen fordulhattak közvetlenül a Morvaországban állomásozó magyar hadvezérhez segítségért, mert messze nem voltak szomszédosak Morvaországgal, s így valószínűbb, hogy a köztük és a magyarok között lakó csehek útján történt a megkeresés. A földrajzi és politikai helyzetnek inkább az felel meg, hogy a magyarok Csehországon vonultak keresztül, semmint az, hogy nagy kerülővel az Odera mentén, számos idegen törzsön át. Ne feledjük, hogy a magyarok a csehek elnyomóit is leverték a morva fejedelemségben, de Bajorország pusztításával is könnyíthettek azon a súlyon, ami Regensburg felől a csehekre nehezedett. Az a körülmény, hogy a bajorok 907. évi magyarellenes nagy támadásában csehek nem vettek részt – mint tették volt 900-ban a Morávia elleni bajor hadjáratban –, cseh–magyar békeállapotra mutat. A csehek Berengár után az elsők lehettek, akik mentesítették országukat a magyar hadak dúlásától azáltal, hogy szabad átvonulást engedtek országukon.”

 

Ezért fontos a kútfők ismerete. Az eredeti szövegben szó nincs magyarokról, csak avarokról és onogurokról. A magyarok ekkor még a Kárpát-medence belső területein, valahol Esztergom környékén tanyáztak.