A veszélyes helyzetbe került császár szívesen fogadta a frankok szövetségi ajánlatát, ami érthető, hiszen az obor csapatok már a császárváros környékén kóboroltak, és a római seregeket rendre megsemmisítették. Theophülaktosz Szimokatta a következőképp adja elő a nyugatiak felajánlkozását (VI, 3, 5–9):

 

„A következő napon Ankhialosznál jelölte ki az erődí­tett tábor helyét [Maurikios császár]. Tizenöt napig tartózkodott itt. Majd visszatért a császárvárosba, mert hallotta, hogy a perzsák királyától követek érkeznek Bizáncba. A harmadik napon a kelta Ibéria követei is megjelentek a császárvárosban (az ottaniakat az újkeletű nyelvhasználat frankoknak nevezi). A követek neve Boszosz és Bettosz volt. Ama nép uralkodója, név szerint Theodorik küldötte őket a császárhoz. Helyénvalónak látta, hogy szerződéses juttatások biztosítása esetén szö­vetkezzék a római állammal, és ajándékok fejében vállalja a háború megindítását a kagán ellen. A császár jóindu­latúan ajándékokkal kedveskedett a követeknek, kimon­dotta azonban, hogy a frankoknak pénzjuttatások kikö­tése nélkül kell szövetkezniök. Nem tűrte, hogy a római államtól pénzt szedjenek a barbárok. A kagán azt kívánta a császártól, hogy a szerződésben megállapított pénz­összeg kiegészítést nyerjen. Miután pedig e szavaknak nem nyitotta meg fülét a császár, vállalnia kellett a háborút.”