Szerda hajnalban azt álmodtam, hogy haldoklom. A fejemen volt egy púp, megfogtam és éreztem, hogy valami nagyon nemnormális dolog ez. aztán éreztem, mintha kiszakadt volna az a púp, és kezdett lezsibbadni a fél arcom, és lefelé a testem (valószínűleg tényleg elzsibbadt az a részem, mert rosszul feküdtem) éreztem, ahogy szép lassan kezd lebénulni az egész testem. Nem volt ott senki, de nem is tudtam volna segítséget hívni. Érdekes, hogy mintha nem is akartam volna.

Belémhatolt egy gondolat : itt a vég, ennyi volt. ez olyan rendellenesség, ami visszafordíthatatlan és itt és most bevégzem.

Valahogy nem rémültem meg - én sem értem, hogy miért nem. Régebben volt már, hogy halálra rémültem álmomban és felriadtam, annyira vert a szivem.

Szóval ott álltam és olyan gondolatom támadt, hogy meg kéne nézni a tükörben a fejem, hogy lássam azt a púpot (fogalmam sincs, hogy ez hogy jutott az eszembe, mikor úgy éreztem, hogy haldoklom) De aztán gyanús lett a történet, mert nem találtam sehol egy tükröt. Ekkor az agyam ráébredt, hogy akkor ezt valószínűleg csak álmodom. Még van valami halvány foszlány az emlékeimben, hogy mikor rájöttem, hogy ez csak álom, be akartam folyásolni az álmot, de akkor felébredtem.

Amikor éreztem a halál közelségét, nagyon valószínűnek tűnt az egész.

Tudtok valami szimbólikus magyarázatot erre ?