Én iskolás koromban végigbuszoztam a teljes repertoárt. Az általános iskolába járást "fakarusszal", Csepel teherautóból kialakított iskolabusszal kezdtük. Aztán következett az Ikarus 631-es, néha 630-as. A faros már maga volt a csúcs és én máig is ezt szeretem legjobban. A váltás ideje a gimis éveimre esett, de az új, 200-as buszokat sokáig nem tudtam megkedvelni. A faros valahogy sokkal otthonosabb, kényelmesebb volt; valahogy úgy éreztem, hogy masszívabb, biztonságosabb. Pedig láttam az összehasonlító borulási próbák képeit, de a régi mégis valahogy jobban összerakottnak tűnt. Az új, felénk "panorámásnak" nevezett buszokban minden zörgött, mozgott, az ablakok úgy rezegtek, hogy attól féltünk, kiesnek :-) (aztán az idő bebizonyította, hogy a 200-as család ugyanolyan jól sikerült konstrukció volt, mint a farosok, csak mi ezt akkor még nem tudtuk :-) Való igaz, hogy a jó öreg Csepel motor elég nehezen birkózott a zalai dombokkal, de igazán kitalálhattak volna nálunk is valami "szívátültetéses" megoldást, hasonlóan a kelet-németekhez. Ott szerencsére megbecsülték a farosokat és szégyenszemre onnan kell importálnunk, hogy maradjon mutatóba.
És ha már a farosról írok, akkor megemlékezek néhány szóban a Zala Volán egyik buszvezetőjéről, aki talán az utolsó zalai 66-ost hajtotta. A nevére nem emlékszem, talán Pista bácsi volt, de úgyis mindenki csak úgy ismerte: a "csikkes". Ő szemlátomást nagyon szerette a kocsiját, mindig nagyon gondozott, jó állapotú volt a busza. Szerintem ragaszkodott is hozzá, mert már szinte mindenki más új buszt kapott, csak ő járt az öreggel. Amúgy nem volt egy túl barátságos ember, mindig kiabált velünk, ha a Szokol rádiónkat "bömböltettük" a busz végében, néha ki is zárt bennünket az utazásból, a tűrhetetlen viselkedésünkért :-)