504LACI Creative Commons License 2008.06.05 0 0 715

Motorkami, a régi vizsgarendről és forgalmikról kis adalék.

A szürke forgalmikat a Zrínyi nyomda készítette, legalábbis azokat amelyik még "GépjárÓmű Forgalmi Engedély" volt. A váltásnak még nem néztem utána, de 1969-es forgalmi már Gépjármű feliratú volt.

1959-es forgalomba helyezésű minisztériumi gépkocsi forgalmi engedélye hátul a hivatalos feljegyzések rovatnál tök üres. Egyetlen darab vizsgabejegyzés sem található. Ugyanakkor a gépjármű adólapra a következő van pecsételve: "A 292/1950. MT rendelet és a 1?9/1956? PM? (elég rosszul olvasható) alapján a címlapon írt gépjármű tulajdonos gépjárműve adómentes. 

Ezen kívül a forgalmi engedélyben 1960-as keltezéssel NDK és Csehszlovákia területére érvényes nemzetközi biztosítási zöldkártya található, ezért szinte biztos, hogy a gépkocsi forgalomban volt. Viszont úgy tűnik vizsgáznia nem kellett.

 

Az általam birtokolt legrégebbi forgalmi engedély (sorszáma 38393 kiállítás kelte: 1958.11.03) a CA-03-45 rendszámú DETRA típusú gépkocsié ami végig magánkézben volt.

Ezen autó esetében az első pecsét hátul a hivatalos feljegyzéseknél 1967-es dátummal van, így addig nem tudom hogyan tartották nyilván a vizsga érvényességet. Azért egy korabeli -valószínüleg 1966-os- vizsgalapot sikerült beszkennelni.

Még egy érdekesség, van egy 1971-es Volga M-24 forgalmim, az Országos Vízügyi Hivatal gépkocsija volt. Hátul a következő pecsét látható: "Közületi személygépkocsi, a közúti forgalomban részt vehet"