A vezérelt esetre normál anódellenállás esetén teljesen hihető, hogy kisebb az anóddisszipáció, mint a nyugalmi munkapontban. Ugyanis ha fogod egy pentóda valamelyik Ua-Ia karakterisztikaseregét (fix Ug2, paraméter az Ug1), abba berajzolhatod (sokszor az adatlapokban be is rajzolják) a maximális anóddisszipációs hiperbolát (jól emlékszem, ez a görbe a hiperbola?).

Ahogy én vizsgálgattam a dolgot, nekem úgy tűnt, hogy ehhez a görbéhez gyakorlatilag egy érintőt fog húzni az ideális munkaegyenes, aminek a közepén, az érintőpontnál lesz a nyugalmi munkapont. Azaz kivezérléskor csak a nullátmeneteknél fog az anóddisszipáció a maximális értékig felszökni, mindkét félperiódusban alatta lesz a maximális disszipációnak.

A baj akkor van, amikor az adott munkaponthoz tartozó ideálisnál kisebb vagy nagyobb a terhelő impedancia, mert akkor a munkaegyenes meredeksége megváltozik, és már nem érintő lesz, hanem "beleharap" a tiltott területbe is. Kisebb munkaellenállásnál az anód negatív félperiódusában, nagyobb esetén a pozitívban lesz "beharapás", ezt tényleg ki kellene integrálni, hogy az össz átlagos anóddisszipáció ilyenkor hogy alakul, megnövekszik-e a nyugalmihoz képest.

A névlegesnél nagyobb terhelés esetén a pozitív félperiódusokban olyan nagy feszültség is keletkezhet, ami túllépheti az abszolút maximumot, a cső átüthet.