Majdnem egyetértek Veled! Sztem a gyes-gyed - minden jó szándékú elképzelés ellenére - mostanára kizárólag anyagi-pénzügyi szempont lett. Az elképzelés annak idején jónak látszott: a babának az első időkben mindenképp az anyukájára van szüksége, mind fizikailag (szoptatás/etetés, tisztán tartás), mind lelkileg (szeretgetés, dajkálás, beszélgetés, énekelés az elaltatáshoz). Aztán, 1-2 évesen: a szobatisztaságra szoktatás és az első lépések megtételének bátorítása mellett: az anyanyelvi beszéd észrevétlen megtanítása (persze csak alapfokon).

Utána (általában 2-3 éves kortól) valóban szüksége van "társaságra", és nem felnőttek (nagymami-papi, nagybácsi-néni, stb.), hanem a saját kortársai között. Bármennyire is féltenénk/óvnánk, bizony meg kell ismernie a "társadalmi életet", annak minden előnyével (barátok szerzése) és hátrányaival (harcok megvívása, talán csak egy homokozó-lapátért). Ez a tanulási folyamat!

De : neveletlen gyerekek nem az óvodában/iskolai alsó tagozatban "születnek"! Ilyen esetekben súlyos családi nevelésbeli mulasztások vannak a háttérben, márpedig a gyermek nevelése családi-szülői feladat. 3 éves korban - gyermekpszichológusok szerint - egy emberi lény kialakult személyiség, lényeges jellembeli változtatás rajta reménytelen.

Na ez a mai gyesben-gyedben részesülő anyák felelőssége (amely segítségben a mi anyáink nem részesültek, mégis aránylag rendes embereket tudtak nevelni az utódaikból). Hát miért ez a különbség az akkori és mostani anyák/gyerekek között?