Contempt Creative Commons License 2008.05.22 0 0 222

2008. május 22. 14:44
Angyal tanácstalan a négyesekkel kapcsolatban

 

Angyal Zoltán szövetségi kapitány egyelőre nem tudja, hogy milyen összetételű női kajaknégyesek indulhatnak majd 500 m-en, azaz az olimpiai távon a június 5-7-én sorra kerülő szegedi Világkupa-versenyen, amely a hazai egységek első válogatója lesz a pekingi olimpiára.

 


"Ha szigorúan vesszük a válogatási elveket, márpedig a szerdai elnökségi ülésen éppen ilyen döntés született, akkor mindössze egyetlen kvartett, a két héttel ezelőtti szegedi versenyen második Janics Natasa, Csipes Tamara, Medveczky Erika, Faldum Bereniké négyes állhatna rajthoz a Vk-n" - mondta Angyal.

 

A tavalyi világbajnokságon Paksy Tímea, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina, Benedek Dalma összeállításban lett második a magyar hajó, ez az egység - változtatás nélkül - A csapatként automatikus indulója lett volna a Maty-éri viadalnak. Időközben azonban Kovács kikerült a kvartettből, amelynek így - Kozák Danutával kiegészülve - el kellett indulnia a két héttel ezelőtti válogatón, amelyet meg is nyert Janicsék előtt, utóbbiak B egységként szintén kvalifikálták magukat a Vk-ra.

 

Az elmúlt napok eseményei ugyanakkor mindkét négyest felborították, Kovács, Kozák és Szabó Gabriella is elhagyta Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportját, ráadásul a három, Szegedre távozott versenyző éppen Janiccsal kívánja felépíteni új csapathajóját.

 

"Érdekes a történet, őszintén szólva egyelőre nem tudom, mi lesz a folytatás. Át kell gondolnom a helyzetet, egyeztetnem kell az edzőkkel - már akivel tudok -, és ezt követően majd születik egy döntés" - fogalmazott a szövetségi kapitány.
mti