Veremejev (kritika Szuvorov ,,Öngyilkosság" könyvére

Folytatás
..................

Nos, kezdődik a könyv. Ne ragadjunk le az első fejezetnél, ahol félis suttogva szerepel egy beszámoló az ifjú tiszti kadét hősiességéről, aki bejut a háborúk történelmének titkos archívumaiba, a katonai tisztképzők könyvtárainak mélységes titkairól, a szovjet hadvezérek titkos memoárjairól (amelyek a természetben soha sem léteztek). Ez olyan, mint egy sajátos felvezető zene egy filnhez. A képernyő még sötét, még futnak az unalmas ,,sapkák" és szeretáblák, de a zene már kezdi felkészíteni a nézőt, saját hangulatot kölcsönöz az egész filmhez, ami megkönnyíti majd emésztését. Ugyan ezzela közhelyes sablonnal kezdi Rezun.
Csak nem kéne hazudni az őrkutyákról. Róluka Szovjet Hadseregben a katonák csak az őrszolgálati és helyőrségi szabályzatból kaptak ismereteket. Még a legtehetségtelenebb katona is, válaszolva az őrszolgálatba lépéskor, az ezred-ügyeletes tiszt kérdésére az őr kötelmeiről, és aki igen nehezen tudta feleveníteni a szabályzat többi pontját, erre a részre örömtelien elkezdte szavalni: ,,Amint az őr meghallja az őrkutyák ugatását...". Ezeket a sorokat azért jegyezte meg szinte mindenki, mert a Szovjet Hadsereg egységeinél (nem a határőrségnél, belügynél vagy légierőnél - ott voltak kutyák) sehol sem voltak őrkutyák, és senki sem értette, hogy miért értekezik róluk egy egész fejezet.
Ne időzzünk el hoszabb ideig a dűhött vonításán sem, hogy mennyire is zártak a szovjet archívumok, mivel ez a világon mindenhol bevett praxis. Például, az USA-ban csak 2001-ben hoztak döntést arról, hogy leveszik a titkosítást az archívum egy részéről (ismétlem - egy részéről, és nem az egészről!), ami az USA és az Bwehr, illetve SD munkatársai között együttműködésről értekeznek, 1945-47 között. Nagy-Britanniában a hasonló archívumok a mai napig zártak. Úgyhogy Rezun hamiskártyás szokásai már az első fejezetben előbukkannak. Kezdetét veszi a lapok cseréje.
Azt is hozzá kell tenni, hogy az archívumok nem egy-két iratból állnak, amelyek majd rögtön megmondják a jónépnek a Tuti Nagy Igazságot. Az archívum - több százezer polc, több millió akta, több tísz és száz milliárd lapnyi dokumentum. Parancsok, direktívák, jelentések, térképek, elszámolások, ajánlatok, kérvények, felterjesztések, pénzügyi könyvelések, hadműveleti és esemény-naplók. Csak egy példa: mindössze egyetlen ezredben, csupán alaki parancsól évi 365 (vagy 366) készül. És ehhez még jönnek a szolgálatbalépési parancsok, technikai és ellátási, illetve hadtáp-parancsok, egyéb rendelkezések. Ez több millió unalmasabbnál unalmasabb papír, és hegyomlásnyit kell átlapozni belőlük, illetve évekbe kerül, hogy az ember kiszűrjön pármi, publikálásra érdemes érdekességet. A Szovjetunióban még létezett a Történelmi-archívumok Egyetem, ahol éppen az ilyen munkára képeztek szakembereket.
Valamit előásni az archívumokból és egy esemény képét felvázolni semmivel sem könyebb, mint komoly régészeti leletre bukkanni.
Úgyhogy a hőbörgés afelől, hogy zártak az archívumok ( és nemcsak Szuvorov részéről), vagy az adott területen tanusított totális unkompetencia, vagy pedig szándékos hazugság, amelynek egyetlen célja van - kiváltani a ,,népharagot", vagy megvádolni valamely kormányt a nép szándékos megtévesztésével.

(Folyt.)