ouzo Creative Commons License 2008.05.13 0 0 27
"A tisztelt ,,stratéga" nem ismer egy egyszerű igazságot: egy hadsereg a háború megvívására kell, és nempedig támadó, vagy védekező háborúra önmagában. Aki erről megfeledkezik, és a hadseregét kizárólag támadásra készíti fel vagy az állam ,,honvédelmi doktrínáját", analfabetizmusa miatt, kiterjeszti a hadműveletek harcászati szintjére, az a jövőben a hadseregét a megsemmisülésre ítéli."

A franciák rendesen készültek a védekező háborúra a Maginot-vonalban ezt ugye nevezhetjük védekezőnek, a németek pedig a villámháborúra bazíroztak, amely alapvetően támadó. (A franciákat nem is tudták volna lenyomni, ha nem annyira lusták, hogy befejezetlenül hagyják a védelmi rendszert).
És az angol hadsereg is alapvetően támadásra volt berendezkedve, ezért esett annyira pofára az elején. Amikor támadni tudtak, akkor lettek újra nyeregben. (Érdekes, hogy az angol szárazföldi erők milyen kevés ajnározást kaptak a háború után, pedig egyedül ők vívtak "világ"háborút igazán a felek közül).
Az amerikai partraszálló járművek, úszó tankok, stratégiai bombázók, kísérővadászok is mintha előnyben lettek volna a betonbunkerek és légvédelmi ágyúk előtt, mondhatni egy kifejezetten támadásra épített haderő...

Úgy tűnik, hogy minden nép hülye volt ehhez az egyszerű igazsághoz.


Előzmény: Zicherman Istvan (22)