A zsidók története topikban írtam a habiru és a héber elnevezésről:
Mindkettőt a kóborlással, ill. ha jól emlékszem, egyesek a por főnévvel hozzák kapcsolatba, de eredetileg ez nem volt népnév. Az egyiptomiak a "sétáló láb" hieroglifa alkalmazásával írták le a szót, így teljesen egyértelmű a jelentése.
Komoróczy ebbéli nézeteit pedig mások is osztják, pl.:
Carol Redmount who wrote 'Bitter Lives: Israel in and out of Egypt' in The Oxford History of the Biblical World (Oxford University Press, 1999, p. 98.) concluded that the term "Habiru" had no common ethnic affiliations, that they spoke no common language, and that they normally led a marginal and sometimes lawless existence on the fringes of settled society. She defines the various Apiru/Habiru as "a loosely defined, inferior social class composed of shifting and shifty population elements without secure ties to settled communities" who are referred to "as outlaws, mercenaries, and slaves" in ancient texts. In that vein, some modern scholars consider the Habiru to be more of a social designation than an ethnic or a tribal one.
The name "Hebrew" may have been derived from the word "Habiru" - the term for nomadic peoples in the ancient Middle East. (The word "Jew" is derived from the name of "Judah". Judah was one of Jacob's sons and thus one of the twelve tribes of Israel.)
The name "Hebrew" means either 'descendent of Eber' or it comes from the root word "Habiru" which means 'wanderer, nomad, or one who crosses over'.
Mások a Khabur/Habur folyóval hozzák kapcsolatba.
------------------------------------------------------------
Magyar katolikus lexikon:
Héberek: A héb. ÓSz-ben csak bizonyos esetekben van szó ~ről. Így József és Mózes tört-ében az egyiptomiak nevezik ~nek Izr. fiait (Ter 39,14.17; 41,12; Kiv 1,16; 2,6) v. elvétve a szentíró is (Ter 43,32; Kiv 1,15; 1,11.13). Amikor Izr. fiai egyiptomiakkal beszélnek, szintén ~nek nevezik magukat (Ter 40,15; Kiv 1,19; 2,7; 3,18; 5,3; 7,16; 9,1.13). A filiszteusokkal folytatott háborúk leírásában ismét úgy szerepelnek Izr. fiai mint ~ (1Sám 4,6.9; 13,3.19; 14,11; 29,3), sőt egy-két alkalommal maga a szerző is ~nek mondja őket (13,3; 14,21). A törv-ben külön rendelkezés vonatkozik a héb. rabszolgákra (Kiv 21,2-6; MTörv 15,12; Jer 34,9). A Ter 14,13: Ábrahám a héber. Jónás próf. a hajósoknak így felelt: Héber vagyok (Jón 1,9). Figyelmet érdemel, hogy az ÓSz-ben (Sir Előszó 22 kivételével) nem szerepel a →héber nyelv, csak Kánaán nyelve (Iz 19,18) v. Júda nyelve, a zsidó nyelv (2Kir 18,26; Neh 13,24). - A LXX-ban és a rabbinista irod-ban a “~” megtisztelő megnevezésnek tekinthető, csak ünnepélyes alkalommal használatos (Jud 10,12; 12,11; 14,18; 2Mak 7,31; 11,13; 15,37). - Az ÚSz-ben a Palesztinában élő zsidó szülőktől származó zsidók szerepelnek ~ként, szemben a szórványban születettekkel, az ún. →hellénistákkal (ApCsel 6,1; 2Kor 11,22; Fil 3,5). - A Biblia egy bizonyos Ébertől/Hébertől származtatja a ~et (Ter 11,14-26), aki Szem leszármazottja volt (10,21). Héber és Ábrahám közé 5 nemzedék esett. Ez a származástan arra enged következtetni, hogy a ~ elnevezés nem pusztán a választott néphez való tartozásra utal, hanem annál többet jelent. Ezért a hettita és akkád szövegekben szereplő hapirukkal akarták őket azonosítani, amely az egyiptomi szövegekből ismert apirukkal és az ugariti szövegekben található prm-mel azonos. Ezek az apiruk Mezopotámia D-i részétől Egyiptomig fordulnak elő, de a hely, amelyet elfoglalnak, nagyon különböző, és úgy látszik attól függ, hogy az adott vidéken milyen erős a hatalom. Először egy olyan szövegben bukkannak fel, amely a 3. Ur-i dinasztia korából való (Kr. e. 2000). Kr. e. a 18. sz: Larsza kir-ainak, Varad-Szinnek és Rim-Szinnek a zsoldosai. Hammurápinak is voltak hapiruk a szolgálatában. A mari szövegek szerint ugyanabban az időben Mezopotámia É-i részén ellenséges hordaként fenyegették a városokat. Az →amarnai levelek és I. Szeti besani kis sztéléje szerint a Kr. e. 14. sz: a hapiruk Szíria és Palesztina számára állandó veszedelmet jelentettek, egyfelől betöréseikkel, másfelől azzal, hogy támogatták a városállamok fejedelmeit a törv-es hatalommal szemben, ill. a szomszédos államokkal folytatott harcokban. II. Amenophisz egy sztéléje alapján feltehető, hogy a Kr. e. 15. sz: is hasonló lehetett a helyzet: II. Amenophisz egy palesztinai portyáról 3600 apirut hozott zsákmányként magával. Egy II. Ramszesz korából fennmaradt papiruszban, amely Joppe bevételéről tudósít, szintén szerepelnek a portyázást, rablást kedvelő apiruk. A Tigristől K-re eső Nuziban talált, ugyanabból a sz-ból való agyagtáblákon az áll az apirukról, hogy szívesen eladták magukat rabszolgának. A nuzi agyagtáblákon szereplő személyek közül sokaknak van ugyan szemita nevük, de a többféleképpen megadott származási helyek, valamint a szintén gyakori hurrita, akkád és amorita nevek alapján különféle népekhez való tartozásra lehet következtetni. A Kr. e. 15. sz. végén Alalah kir-ának fia, Idrimi hazája elhagyására kényszerülve a hapiruknál keresett menedéket Palesztina É-i részén. Egy Ugaritból való, földr. neveket tartalmazó listán szerepel egy város, amely a hapirukról kapta a nevét. Kisázsiában már a Kr. e. 19. sz: előfordulnak hadifogolyként. I. Hattusili (Kr. e. 1660) v. I. Mursili (Kr. e. 1560) szövetséget kötött velük. Kr. e. 14. és 15. sz. hettita szövegekben szerepelnek hapiru csoportok, amelyek feltehetően zsoldosokként szolgáltak; békekötések alkalmával a szerződések tanúsága szerint más istenek mellett a hapiruk isteneit is szólították. Nevük helyesírásából kikövetkeztethetően Egyiptomban a Kr. e. 15-12. sz: idegenként éltek hapiruk, s csoportokban, felügyelőnek alárendelve kellett dolgozniuk; a II. Ramszesz idejéből való 2 leideni papirusz szerint követ hordtak; az ún. Harris-papiruszban az áll, hogy III. Ramszesz a héliopoliszi tp-nak ajándékozott egy hapirut; egy III. Tuthmószisz korából való thébai sírkamra falán egy hapiru szőlőt présel; azon a listán, amely azoknak a munkásoknak a nevét tartalmazza, akiket IV. Ramszesz uralkodása 3. évében a hammanati kőbányába útnak indítottak, 800 hapiru is található. Az asszír és újasszír szövegekben viszont nem szerepelnek a hapiruk. A ~ és a hapiruk közt tehát megállapíthatók bizonyos érintkezési pontok: 1. Mindenütt, ahol a Bibliában ~ szerepelnek, a profán forrásokban hapiruk fordulnak elő. Igaz, hapirukkal sokkal nagyobb területen és sokkal hosszabb ideig lehet találkozni, de az összhangban áll a Ter 11,14-26-tal. - 2. A ~, miként a hapiruk is, idegenek azon a területen, ahol felbukkannak. - 3. Jóllehet a pátr-k tört-e az amarnai levelek stb. hapirukról szóló tudósításaival szemben békés magatartásról tanúskodik, a portyázástól a ~ sem idegenkedtek (14,13.34). - 4. Miként a hapiruk, a ~ is készséggel szolgáltak idegen urakat (1Sám 14,21; 29,2). - 5. A ~ egyiptomi helyzete sok tekintetben hasonlított a hapirukéhoz (Kiv 1,11.14; 2,11); mind a ~, mind a hapiruk Alsó-Egyiptomban éltek.
A ~ nevének hangalakja, ill. írásmódja nem tér el annyira a hapirukétól (= habiru/apiru/prm), hogy fel ne lehetne tenni: Ábrahám és utódai a hapiruk közé tartoztak. Ez nem jelenti azt, hogy pl. az amarnai levelekben szereplő apiruk azonosíthatók az izr-kkal; a ~ csak egy csoportja lehettek az apiruknak. - Mivel Ábrahám az Eufráteszen túlról vándorolt Palesztinába, bizonyosra vehető, hogy a zsidók a héber nevet összefüggésbe hozták az abar ‘átvonulni, átköltözni’ tővel, és ‘túlról való’-nak értelmezték; erre vall a Ter 14,13 gör. fordítása is: paratész, ‘a másik oldalról való’. De ha a ~ azonosak is a hapirukkal, etimológiai vonatkozásban eltérnek a vélemények: a ‘köt’ értelmű hbr tőből való eredeztetés, amely szerint a ~ ‘szövetségesek’-nek tekinthetők, nem állta meg a helyét; az eredeti alak pr v. br lehetett (tehát h nélkül). R. de Langhe a ‘homok, por’ jelentésű hafar szóval hozta kapcsolatba az apiru nevet, s a ~et olyan embereknek tekintette, akik a pusztából, a sivatagból érkeztek. Azzal is lehet számolni, hogy a szó nem szemita (pl. hurrita) eredetű. - Csaknem általánosan elfogadott az a nézet, hogy az apiru név nem gentilicum, hanem appellativum. Egy babilóniai forrás a SA.GAZ-t (= apiru gyakran előforduló ideografikus írásmódja) egyszerűen ‘rablóbandá’-nak (habatu) mondja, de ez nem tekinthető a név fordításának, inkább utalás a hapiruk viselkedésére. A. Alt és G. von Rad szerint az apiru szó jogi fogalmat jelöl, és azokra vonatkozik, akik magukat valamilyen okból eladták rabszolgának. B. Landsberger és J. de Koning ‘hontalan’-ként értelmezik a nevet, de M. Noth jogosan hivatkozik arra, hogy már akkor ~ voltak, mielőtt rabszolgák v. zsoldosok lettek, ő tehát az apirukat nomádoknak tekinti, akik behatoltak már letelepedett népek/népcsoportok területére, és ott is maradtak egy ideig anélkül, hogy saját birtokuk lett volna. W. F. Albright a Kr. e. 19. sz: Mezopotámiából a Sinai-fszg., ill. Egyiptom felé tartó szamárkaravánok hajtóit, ill. tulajdonosait látja az apirukban, de minthogy a név az egyiptomi, kánaáni, ugariti, hettita és akkád szövegekben csaknem azonos alakban szerepel, ez a feltevés nem valószínűsíthető (az efféle minősítő megnevezések gyakran változnak). Másfelől: annak a területnek a nagysága, ahol hapiruk éltek, valamint a konkrét tényként számba vehető személynevek nem teszik lehetővé, hogy egyetlen népnek tekintsük őket. Így nem marad más hátra, mint hogy az apirut népnévnek tekintsük, amely eredetileg csak egy népcsoportra vonatkozott, de később az életmód hasonlósága alapján más népcsoportokra is átment, függetlenül ezek hovatartozásától, ahogy a szaracénok esetében is történt.
Ha pedig egyszer Anatóliában már a Kr. e. XIX. században feltűnik ez az elnevezés, akkor valóban jogosan lehet számolni azzal, hogy az nem szemita eredetű.
Fennáll a lehetősége tehát annak -- mint a Katolikus lexikon szócikkéből is láttuk --, hogy a habiru eredetileg valóban népnév volt, de csak életmódbeli hasonlóság okán alkalmazták olyan széles körben, hogy a forrásokban Egyiptomtól Mezopotámiáig és Kis-Ázsiáig megtaláljuk. Eszerint a habiru nép nevét idővel más népekre is alkalmazták volna.
A magunk részéről mégis azon kutatókkal értünk egyet, akik ebben a szóban eredetileg foglalkozási, életmódbeli terminust, ill. jogi kategóriát látnak, mivel az előbbi teória névátvitelét csak egy, az említett területeken végbement átfogó katonai-politikai hódítás eredményeképpen tudnánk legfeljebb elképzelni. Habiruk által véghez vitt ilyen nagyarányú hódításról azonban nem tudunk (Mezopotámiát pl. a hükszószok sem foglalták el, bár annak északi régióiban a hurri elemek aránya, azoké, akikkel a hükszószok között elsősorban számolni lehet, valóban igen magas szintet ért el).
A zsidó származású litván Juliusz Davidovics (Judah Loeb) Bruckusz szerint a varégok/barangoszok neve is, amelly a bizánci zsoldba fogadott normannokra vonatkozott, a 'barangol, csavarog, vándorol, bolyong' jelentésű kazár barmak igéből eredeztethető.
Vö. kóborol, barangol, poroszkál, poroszló (pristaldus)
Horvát Istvánnak van egy ifjúkori kis tanulmánya a naplójában, amely a magyar por szónak az említett kifejezésekkel fennálló esetleges összefüggéseit vizsgálja
-----------------------------------
Komoróczy Géza:
"Az egész ókori Keleten, Mezopotámiától Egyiptomig, de különösen Szíria–Kanaánban az egykorú szövegek – okmányok, hivatalos levelek stb. – emberek meghatározott csoportját habiru néven tartják számon. A habiruk csapatokban vagy bandákban mozogtak, megrohanták és megsarcolták a városokat, kirabolták az utazó kereskedőket, hatalmukba kerítik egyik vagy másik várost, elűzve akár az egyiptomi helyőrséget. Az elnevezés eredeti értelme bizonytalan, és magyarázata körül több mint egy évszázad óta sem nyugszanak el a viták. A sumerogramma, amellyel a szót írni szokták, betű szerint ezt jelenti: ‘fejbe csapó’ (sza-gaz, a SZAG, ‘fej’ jellel), azaz ‘rabló’, más akkád olvasatai: saggásu vagy habbátu, ‘gyilkos’ / ‘rabló’, illetve tágabb értelemben ‘kóborló’ / ‘hontalan’. Ezeket a kifejezéseket azonban mint a tehetetlen hatóságok és a magukat fenyegetve, létükben vagy birtokukban érző városlakók szóhasználatát kell értékelnünk. A habiru vagy habíru szó, a sumerogramma akkád olvasata, nyugati sémi eredetű lehet, eredeti jelentése, az CBR, ‘átmegy’ gyökből, ‘vándor’, ‘kóbor’. Egyiptomban inkább ezt mondták rájuk: ‘poros’ (CPR / apiru), ti. az úttól, amelyen járnak. Kései származéka, a szír afir szó, ‘poros’, pejorativ, megvető értelemben használatos: ‘kitaszított’, ‘hontalan’. A legkorábbi adatok Mezopotámiában bukkannak fel róluk, rablók, zsoldoskatonák, vendégmunkások olyan munkákra, amelyeket mások nem vállalnak, sokszor említik őket a Kanaánból és a tengerparti városokból a fáraóhoz intézett Tell Amárna-levelek: védelmet kérnek ellenük. A habiru gyűjtőnév, csoportjaik ide-oda vándorló hontalanok lehettek, és ahogyan ez lenni szokott, mindenféle menekült, szökevény, állását vesztett karaván-kísérő stb. akadt közöttük. Akinek menekülnie kellett lakóhelyéről, az többnyire, mint Idrimi is, valamelyik habiru csoporthoz csapódott.
Kitaszítottakból, menekültekből összeálló alkalmi csapatokat, amelyek aztán szerves társadalommá válnak, ismerünk máshonnan, más korokból is, ilyenek voltak a párthus Babylóniában, az i. sz. 1. század első felében Anilaiosz rablóbandája (Josephus Flavius, A zsidók története, XVIII, 9), a középkori Közel-Keleten az Abbászida dinasztia ellen harcoló aszaszinok (iszmáiliták), Angliában a legendás Robin Hood, helyenként a vándorcigányok, Magyarországon vagy a Balkánon a hajdúk, Kara Musztafa török nagyvezir szolgálatában gr. Thököly kurucai (1683) stb. Ha a városi biztonságból nézik őket: valóban a társadalomból kihullott vagy kirekesztett emberek (angol social outcast). Hol zsoldosként álltak szolgálatba, hol pásztornak szegődtek el, hol pedig egyszerűen rabolni kényszerültek. A habiru elnevezés nem egységes csoportot jelez: “kóbor népség”. Semmiképpen nem “nép” voltak: a minősítésnek nincs ethnikai tartalma. Az i. e. 2. évezred közepén egy ékírásos jegyzék, Szíriából, bizonyos Tunip-Tesub király közel 450 habiru munkásának névsorát adja: sémi, hurri, mindenféle bizonytalan nyelvi eredetű nevek egyaránt vannak közöttük.
A habirut a 'por' jelentésű sémi cpr szóból eredeztetik, olyan összefüggésben, hogy aki utazik, az poros lesz, port ver fel, magára veszi az út porát.
Akkád ebéru 'vándorolni'
Héber cábar 'ua.'
A habiruk a hupšukhoz hasonlóan olyan félszabadnak mondható elemek voltak, akik idegenbe kerülve egyfajta korlátozott polgárjogot szerezni csak úgy tudtak, ha elszegődtek egy ottani közösség szolgálatába (ez a jogviszony azonban felbontható volt). Vö. Józsué 9. Szívesen alkalmazták őket a hettita, ugariti, alalakhi stb. királyi gazdaságokban.
Komoróczy szerint a Genesis 13: 16 és 28: 14 költői formában már a zsidóság gyarapodására utal, amikor Jahve szájába ezeket a szavakat adja: "Magodat olyanná teszem, mint a föld pora (capar): ha valaki meg tudná számolni a föld porát, az megszámolja a te magodat is." Ekkorra ugyanis a foglalkozást, ill. társadalmi státust jelölő héber kifejezés mára zsidó népnév szinonimájává vált (ugyanúgy, ahogyan a magyar népnév is azonosult valamikor a XI--XII. századra a tőle eredetileg független hungarus népnévvel).
A habiru tehát eredetileg nem népnév volt, mert – ahogy Komoróczy is írja – "kimutathatóan a legkülönbözőbb etnikumokhoz tartozó személyeket jelöl".
Lásd: Ábrahám Mezopotámiában és Kanaánban; in: Világosság 1966/7–8, 412–21.
