PuPu Creative Commons License 2008.05.06 0 0 302

Nézd, az egy roppant nagy hiba, ha valamit nem ismersz, oszt mégis kinyilatkoztatsz róla.

Egyrészt ugye amit az állami cégek veszteségéről írsz, az eleve sík baromság, - a rendszer eleve kizárta ennek bekövetkeztét, - a vállalatok termékeire volt kereslet és a termékek ára az árszabályozás rendszeréből adódóan mindíg fedezte az előállítási költségeket, - legfeljebb dotációt is tartalmazott.

A vgmk meg azért jött létre, hogy a vállalatok kapacitáshiányát kompenzálja és lehetőséget teremtssen  saját dolgozói számára életszínvonaluk javítására.

Az elképzelés a tsz háztájival rokon volt, - működött is sikeresen, és azok vettek részt benne, akik tudtak és szerettek is dolgozni...

A gmk-k meg legfeljebb az adóval voltak korlátozva a meggazdagodásban, - persze érdemes lenne összevetni a mai adóterhekkel a korabeli adókat, - lehet, meglepődnénk.

Amúgy meg a foglalkoztatotti létszám eleinte korlátozva volt, de a nyolcvanas évek közepén ez a korlát- ha jól emléxem - háromszáz főben lett megállapítva, ami egyébként akkor a hazai tőkeviszonyoknak messzemenően megfelelt.

A magyarok irigységéről szóló értekezéseddel egyet lehet érteni, - nincs Európában még egy náció, amelyik ilyen gusztustalanul turkálna a másik ember zsebében és ilyen szent buzgalommal próbálná földbe tiporni a tehetséget és teljesítményt, ennyire vágyna az egyenlősdire és ennyire álszent lenne, mint a mi kis társadalmunk.

Ez egyébként nem rendszerspecifikus, hanem nemzetspecifikus tulajdonságunk, - meg kell jegyeznem, hogy a rendszerválrtás után sem kerültek elő az elnyomott tehetségek, az eldugott remekművek és a tiszta erkölcsök, - szvsz mintha pont az ellenkezője történt volna, mint amit ti hinni szeretnétek.

 Egyébként Kádárék magyarázataival kapcsolatban egy régi paraszti bölcsesség jut eszembe: hiába akarod te a kutyát a terített  asztalhoz hívni, hogy azon egyen, ha a derék házőrző az asztal alatt, a földön akarja rágni az odavetett csontokat...

A szabadság egyébként a kihasználható lehetőséget jelenti, - hiába van elvi lehetőség, ha számodra nincs esély sem élni vele, - értsd ezen a társadalom többségét, a hárommillió koldust, akik számára a te okfejtésed meglehetősen cinikus és hazug, - bár én értem, hogy számodra mi a vonzó ebben a rendszerben, ameddig a nyerets oldalon vagy.

És ha véletlen átkerülsz a másik oldalra, arról meg én  nem fogok tudni, merthogy akkor nem fogja futni neked netre...

Elvi esélyed van megkapni Claudia Schiffert, gyakorlatilag meg dughatod a Gumigizit, ha fussa rá, - éjjen a szabadság!

:O)))