Nagykanizsa – DEKE
90-79 (14-19, 28-15, 24-15, 24-30)

DEKE: Erdei 5, Ádám 7/3, Tóth G. 18/12, Takács D. 17/3, Kennerly 16. Cserék: Varró 7, Gócs 7/3, Becsky, Kovács I., Lefler (keretben volt még, de nem játszott: Gorácz, Szarvas). Vezetőedző: Walke Károly.

Walke Károly: Nem mondom, hogy ne akart volna nyerni bárki is a csapatunkból, mert küzdöttek a fiúk, mégis, fájdalom volt nézni, hogy egy olyan gárda, amelynek az egyik kulcsjátékosa a szünetben vidáman szalámis szendvicset eszeget hanyatt dőlve – megosztva azt a trénerével –, így elver minket, akik elvileg profi mentalitású együttes vagyunk. Óriási esélyt szalasztottunk el! Ezen a mérkőzésen nem kellett elvileg senkinek sem görcsölnie, egyszerűen azért jöttünk, hogy megkönnyítsük a magunk dolgát a továbbiakra nézve. Nem sikerült. Most viszont már nincs lehetőség hibázni – igaz, az élvonalba jutást természetesen nem adják ingyen –, nincs mese, megverjük a Sopront és a Veszprémet is!

A találkozó számszerű adatairól - egyelőre nincs pontos statisztika, azt mondták, majd küldik - annyit tudunk, hogy a sok fault miatt a hazaiak harmincvalahány, míg a DEKE huszonvalahány büntetőt dobott (a Kanizsa itt szedte össze a végső előnye java részét). Rendben. Azt azonban magunktól is tudjuk, hogy nem nyertünk. Azt is, hogy az első negyedben még jól álltunk, ám a két középső játékrészben 22 pontot vert ránk a hazai gárda, így az utolsó felvonásban kockáztatnia kellett Walke Károlynak, hátha bejön az egészpályás letámadás – 10 percen keresztül. Nos, faragtunk valamit a hátrányból, sőt, ezalatt 30 pontot szórt is a DEKE, ám még mindig sokat kapott, így nem volt már reális esélyünk a győzelemre.

Az okokról: pontos adatok hiányában is kijelenthető (edzőink azért számolgattak, ahogy tudtak), hogy a debreceniek egyértelműen kevesebb lepattanót kaparintottak meg, mint a Nagykanizsa kosarasai (az első meccsünkön kissé más volt a helyzet), sajnos előfordult, hogy egy hazai támadás után többször is visszaszerezték a labdát, ha célt tévesztett a dobásuk, de saját büntetőt követően is kaparintottak meg lepattanókat Zsámár Krisztiánék, nem is egyszer. Az említett úriember és Szabó Balázs viszonylag nagy uralmat alakított ki a gyűrűk környékén, előbbi bőven tíz, míg utóbbi simán húsz pont felett dobott – a Debrecenben nem játszó 174 centis Kasza Dániel volt még termékeny, s egészítette ki az ottani centerek támadójátékát a maga pontjaival, de a zalai csapat többi tagja is megtette a magáét.

Aztán, ha már ilyen könnyen betalált az ellenfél, megtehettük volna mi is, hogy kosárzáporral kompenzáljuk ezt, de – Walke tréner szerint – jó néhány alkalommal butaságot műveltünk a támadásaink során. Érdekes, de vezetőedzőnk már többször kijelentette, hogy a Sárvárt egyértelműen erősebb gárdának tartja a Kanizsánál (az alapszakaszban bizony többen is győztek a csarnokukban a nyugati együttesek közül), most pedig hozzátette, hogy az előző találkozón nyújtott produkcióval ezen a napon sima győzelmet értünk volna el.

Bizony, a mai meccs és a Meló Diák elleni nyerhető, mégis csúnyán elbukott derbik voltak, míg a soproni fiaskó minden szempontból más tészta – ám egyaránt nulla pontot érnek.

Az is megér egy misét, hogy egy-egy játékosnak a pontszám szerinti teljesítménye mennyire más megítélés alá esik, ha győztes, vagy ha vesztes derbi után véleményezzük. Vegyük, mondjuk Tóth Gábort, aki a DEKE – Kanizsa meccsen 17/6-ot dobott, és trénere kiemelte (a csapatunk nyert), most viszont a 18/12-je után sem kapott kiemelést (vesztettünk, tehát úgy is felfogható, hogy Gabesz ezen a mérkőzésen még többet kellett volna, hogy nyújtson). Vagy ott van Joe Kennerly, aki sem akkor, sem most (ezúttal ugyebár senki sem) kapott plusz dicséretet Karcsitól, holott az első derbin 21 pontig, most meg 16-ig jutott. Persze ez csak egy kis gondolatfutam (és egyáltalán nem korholása a srácoknak), mivel egyfelől a dobott pontok csak egy részét mutatják meg egy kosaras teljesítményének, másfelől a tréner tudja azt is például, hogy az általa elvártaknak megfelelt-e az adott játékos vagy sem, esetleg csupán részben.

A lényeg, hogy nem általában véve, hanem bizony egy-egy adott meccshez, illetve az ellenfél aznapi produkciójának színvonalához képest kell jól játszania az egyéneknek és egészében véve a csapatnak is. Magyarán, ha adott napon nem megy a védekezés (ami pedig a DEKE fő erőssége), akkor elő kell(ene) vennünk a ponterősebb kosárlabdánkat. Mert hogy van. Megmutattuk már nem egyszer. Vagy nem tudom...

Következik a Sopron (itthon), majd a Veszprém (idegenben). Ha nyerünk a SMAFC ellen, akkor (amennyiben a Veszprém is megveri a Kaszásokat abban a fordulóban) még mindig elég 31 pont alatt kikapnunk Veszprémben az utolsó forduló során. Ha nem győzzük le itthon a SMAFC-ot, akkor viszont vélhetően idegenben kell ezt tennünk a Veszprémmel, ami ugyebár első ránézésre nehezebb dolognak tűnik. Viszont ha mindkét derbit hozzuk, az a legtutibb, mert nincsenek kérdések, csak bajnoki cím. Egyéb lehetőség is van, ám mi úgy vesszük, hogy számunkra nem létezik.

Kedves DEKE, tessék már megnyerni a hátralévő két találkozót! Akarjuk! Tudjátok!

Kis tisztelet teljes kiszólás, ám ide tartozik: ha a szövetség honlapjára nézünk (igen gyorsak voltak ezúttal), 91-80-as végeredmény szerepel a Kanizsa – DEKE találkozó mellett. Most nincs vita (majd csak eldöntik, melyik verzió a helyes), de ha egy feljutásról döntő, egy árva ponton múló derbinél nem tisztázott a mérkőzés végi állás (!), akkor már csudább a helyzet, nem? Debreceni kosárlabda-barátok! Aludjunk rá egyet, és lehet, hogy mire hétfő lesz, kiderül, csak elnézték, és mi győztünk, a Veszprémtől levontak 8 pontot (például azért, mert csak), vagyis mi már bajnokok vagyunk. Ha-ha-ha.

Mondjuk ez annyira nem is vicces. A lényeg pár sorral fentebb van.

 

http://www.deke.hu/index.php?ev=2007&id=356