Gömöri János

 

Kora középkori vaskohászat a Kárpát-medencében

 

3. rész: A vasérctől a kovácsolható vasig

 

 

A feltárt kohók leírása után tekintsük át, hogy milyen munkafolyamatok előzték meg a direkt eljárással végzett vasolvasztást. A direkt redukció az indirekt vasolvasztással szemben azt jelenti, hogy a kohókból vasszemcsékből összeállt bucát nyertek, amelyet a salaktól való megtisztítás és tömörítés után azonnal kovácsolható vastömbbé alakíthattak. A bucakohászat Magyarország területén a XVII. sz. végéig általános volt. Akkor, de inkább a XVIII. század elején terjedt el az indirekt vasgyártás ismerete, az első öntöttvas előállításra alkalmas nagyolvasztók építése.

 

A korai bucakohászat jellemzője, hogy
1. a kohász sokszor maga fejtette (vagy a felszínen gyűjtötte) a vasércet, és már a helyszínen kiválogatta a hasznosítható darabokat,
2. a mosás és szárítás után következett
3. az érc darabolása, hogy a kohóban a nyersanyag nagyobb felületen érintkezhessen a redukáló gázokkal. Az érc pörkölése a felesleges szerkezeti vizek elpárologtatása mellett előredukálást is jelenthetett. Ezért valószínű, hogy az érc pörkölése csak azután történt, hogy
4. a kohót megépítették, kiszárították, előfűtötték.
5. A faszén és érc adagolása a kohó toroknyílásán keresztül történt. Feltehető, hogy a még forró pörkölt ércet szórták a kohóba. Az érc minőségétől és a fújtatók teljesítményétől függően átlag 10 óra hosszáig tartott az érc redukálása, általában nem folyamatos fújtatással.
6. A vasolvasztás befejeztével a kemencetípustól függően emelték ki a vasbucát. A salakgödrös (római császárkori) kohóknál az egész felső aknát szét kellett rombolni, hogy a bucához hozzáférjenek. Azért találhatók ilyen kohók százai egymás közelében, mert csak egy olvasztást végezhettek bennük. A nemeskéri típusú kohó ebből a szempontból gazdaságosabb, de legalább is praktikusabb, mert a mellfalazat leemelése után a bucát kihúzhatták a kohóból. A salakos bucát újraizzító tűzhelyen hevítették, és a szivacsos vasanyag közül igyekeztek a vassalakokat kikalapálni, kovácsolható vasat alakítva ki.
7. Ezután következett a kovácsolás, amely általában már nem a vasolvasztás helyén, hanem a lakótelepülések kovácsműhelyeiben történt. A nemeskéri kohótípus és a hozzá kapcsolódó munkaszervezeti forma esetében - legalább is részben - a kész vastárgyak kovácsolását is a kohótelepen végezték. Illetve az avar kori kohók sok esetben a falvak szélén álltak, ahol a kovácsműhelyeket is kereshetjük. A korai középkori átmeneti munkaszervezeti formák után a X. századi Magyarországon már biztosan külön műhelyekben dolgoztak a kovácsok és kohászok.