Gömöri János

 

Kora középkori vaskohászat a Kárpát-medencében

 

3. rész: Kohótipológia és -kronológia

 

 

Mint a fentiekből látható, alapvetően kétféle kohót használtak a korai középkori Kárpát-medencében. A szabadon álló, illetve műhelygödör oldalába épített vasolvasztó kemencéket szinte kizárólag agyagból készítették. Átlag 35-40 cm medenceátmérő és 70-80 cm magasság jellemző mindkét fő típusra. Minden feltárt kohó mesterséges fújtatással működött. Az emberi erővel fújtatott vasolvasztó kemence és a hozzá tartozó műhely neve a szláv környezetben vichnye volt, a kohász (és a vasércet gyűjtő bányász) elnevezése rudnok, vagy rednek lehetett. Avar(?)-onogur kohász és kohó elnevezése nem ismert, magyar környezetben vasas volt a kohász neve. A vasolvasztó (vasizzító) kemence korai magyar elnevezése ismeretlen, a koh, kohó feltehetően germán eredetű. A kohótelepek keltezése 50 évnyi, szűk időhatáron belül még igen bizonytalan, akár a cserépkronológiát tekintjük, akár a műhelytipológiát, akár a fizikai kormeghatározásokat. Ezek együttes alkalmazásával azonban már megbízhatóbb kormeghatározást kaphatunk, tehát eldönthetjük hogy egy bizonyos kohótelep az Avar Birodalomban, a Karoling Ostmarkt területén, avagy már a magyar nagyfejedelemség vagy korai királyság időszakában működött-e.