„Az akár csak alig néhány évtizeddel korábbi fölfogáshoz képest számos kérdést forradalmasító négy-, de legalább háromlépcsős honfoglalás föltett első két »mozzanatáról« erdélyi régészeti bizonyítékok hiányában egyelőre nincs mit előadnom. Az 567–568. évi, Báján khágán avar honfoglalásához fűzhetőn e pillanatban csupán Makkay Jánosnak a mezőségi meg a csángómagyar csoporthoz kapcsolódó, nyelvészek és régészek kutatási eredményeire alapozott, nagyon figyelemre méltó, ám további erősítésre szoruló nézetére hivatkozhatom.
A Mezőségnek a székely nyelvjárásokétól »nagyon eltérő magyar nyelve és annak korai jelenléte (már a 10. században ott volt Marosszéktől nyugatra és feltehetően Marosszék területén is, a székelyek érkezése előtt)
igen jól egyeztethető a Maros és Küküllő menti avar településtömbbel ... Ez a mára már széttöredezett
mezőségi nyelvjárás (dél és nyugat felé eső szórványaival a Maros, Nyárád és Küküllő mentén) kifejezetten ’erdélyi’, a magyarság belső zöme felé semmiféle kapcsolata sincs.«[8] Viszont nagyon szoros a rokonsága a csángó és a mezőségi nyelvjárásterületnek. A bizonyítóanyagok régiek, és jelenségei »ilyen alakjukban egyedülállók a magyar nyelv, illetőleg nyelvjárások történetében és jelenében«.[9] Úgy lehet: nem véletlenül hívják
Mezőségnek a Szeret és az Aranyos-Beszterce összefolyásának ősi moldvai csángó táját, harminc magyar falut Bákó vidékén. »Mivel a mezőségi csángó nyelvi kapcsolatok legalább a 12. század közepe óta székelyek lakta Székelyföldön át nem jöhettek létre, megadják a csángómagyar települések alapításának a legkésőbbi elképzelhető időszakát is a 11–12. században. Mi azonban sokkal valószínűbbnek, sőt
egyedül lehetségesnek azt tartjuk, hogy
a történeti csángó lakterület azonos időre esik a mezőföldi archaikus és rokon magyar nyelvterület megalapításával már az avar korban. Gunda Béla szerint[10] a Bákó és Románvásár környéki csángómagyarok a honfoglalás előtt a Kárpátokon kívül rekedt magyarok utódai. Ők a honfoglalás óta megszakítatlanul ott élnek. Ha azonban a mezőségi nyelvjárási térség régiessége, mind a székelytől, mind a ’belső magyartól’ teljesen elszigetelt helyzete és bizonyos avar kori településterülettel való szabatos egybevágása alapján ítélve avar kori eredetű a maga helyén, akkor az ősmagyar népességnek a Kárpát-medencébe való költözésében – elsősorban a mezőségi csoport igen korai nyelvjárásiasodása (dialektizálódása) miatt különböző rétegeket vagy hullámokat kell feltételeznünk. Az valószínűsíthető, hogy a mezőségi csoport már a korai avar korban letelepedett, és ott él azóta is.«[11]
[8] Makkay János:
A magyarság keltezése. Átdolgozott, bővített kiad. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 48. Szolnok 1994. 85–86.
[9] Makkay i. m. 86–87.
[10] Makkay János Benkő Loránd alábbi tanulmányait idézi:
Adalékok a székelyek korai történetéhez = Új Erdélyi Múzeum I (1990). 116;
A csángók eredete és települése a nyelvtudomány szemszögéből. Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai. Bp. 1990. 23–27;
Nyelvészeti adatok a magyarság erdélyi megtelepedéséhez. Magyar Múzeum I (1991). 58.
[11] Mny. LXXXIV (1988). 23. Korábbi hasonló véleményekre l. Benkő Loránd:
i.m. 21, továbbá Zsupos Zoltán: Tisicum VIII (1993). (Szolnok) 243–246; Makkay János:
i.m. 115.”
(Ferenczi István:
Az erdélyi honfoglalás kérdése a régészeti leletek világánál; in: Erdélyi Múzeum LVIII. köt., 1996, 1–2.füz.)
