xyz4567 Creative Commons License 2008.04.12 0 0 372
" Mindenkit biztosított ugyanakkor arról, hogy amíg a Fidesz Magyarországon meghatározó politikai erő, addig senkinek sem kell félnie megkülönböztetéstől politikai, vallási hovatartozása vagy származása miatt."
Eléggé árulkodó, hogy szükségesnek tartotta ezt kijelenteni. Vannak olyan pártok, amelyek esetében ez fel sem merül. Pl. az orbánékkal összeolvadt KDNP-n kívül ilyen a többi három parlamenti párt.

"a Fidesz készen áll-e a kormányzásra. "
Emlékszem, hogy 2006-ben is valami ilyesmit mondott, hogy kellő szerénységgel, tisztelettel és határozottsággal kijelenti, hogy készen áll a kormányzásra. Erre az ÉS-ben megjelent egy szellemes válasz, hogy a szerző pedig kellő szerénységgel, tisztelettel és határozottsággal kijelenti, hogy ő még nem áll készen Orbán kormányzására :-))

"Orbán Viktor határozott igennel válaszolt Sólyom László kérdésére, hogy a Fidesz Magyar polgári Szövetség készen áll-e a kormányzásra, mondta a Fidesz elnöke az államfővel való találkozója után."
Amint azóta kiderült, Orbán ebben a vonatkozásban (sem) mondott igazat, Kumin azt nyilatkozta, hogy Sólyom mindegyik pártvezetőnek felteszi azt a kérdést, hogy van-e programja az ország kormányzására.
Persze Sólyom részről is elég hülyécske kérdéske ez. Hiszen egy parlamenti pártnak mindig kell legyen a sifonérban egy előhúzható programja.
Előzmény: AAAaaa (-)