Atilla nagykirály édesapjáról írtuk:

 

Priszkosznál Μουνδίουχον (acc.) > Μουνδίουχος (nom.): „τòν πατέρα Μουνδίουχον”¹

  

Iordanesnél Mundzuco, Mundzizco (abl.) > Mundzucus, Mundzizcus (nom.): „Is namque Attila patre genitus Mundzuco”²

  

Theophanésznál Μουνδίου (gen.) > Μούνδιος (nom.): „’Άττιλας Μουνδίου παις”³

 

Kézainál pedig Bendacus lett a Mundzucusból m>b hangátmenettel: „quarti vero ducis nomen Ethela fuit Bendacus filius”⁴

 

Bár az V. század első negyedében élt krónikásnak ez az adata inkább még az Attila-féle s nem a Bajánnal érkező hunokra vonatkozik, szépen illusztrálja azt a helyzetet, amely szerint Európa nyugati felében már a var-khun időket megelőzően nagyobb lélekszámú sztyeppei etnikummal kell számolni. Ezek a lovasok pedig nem voltak germánok, hanem kunok, avarok, alánok, vandálok stb. Lassan arrafelé is kezdik a történészek ezeket a sokrétű genetikai alapokat felismerni.

 

Németh Gyula és Rásonyi László a ’gyöngy, üveggyöngy’ jelentésű török mundzsuk, bunčuk, boncsok szóval rokonította a nevét, amellyel a türk népek a lovaik nyakába akasztott golyócskákat jelölték. Mint láttuk, hasonló volt korábban Vámbérynek az Otto Maenchen-Helfen által támogatott etimológiája. Eszerint a bundzsuk egy alma formájú tartódísz, amelybe a törökök a zászlóikat beletűzték.

 

Az 1223 körül Afganisztánban hódító mongol vezér, Qïzïl Mončuq neve viszont már inkább jelenthetett ’vörös zászló’-t, mint ’vörös gyöngy’-öt.

 

Maenchen-Helfen egyébként kategorikusan elveti a Bendegúz nevével kapcsolatos germanizációs próbálkozásokat (pl. Schönfeld, 1911): „The Germanic etymology of Mundzucus  is to be rejected. It is not only phonetically unsound. About 370, when Mundzucus was born, no Hun could have been given a Germanic name.”

 

Hasonlóképpen vélekedett 1960-ban Gottfried Schramm is, aki józanul közelítve a kérdéshez, a Mundzsukból vezette le Gundiok burgund király személynevét.⁵

 

A kutatók többségéhez hasonlóan tehát Schramm is a bunčuq, munčuq, munžuq, minžaq, bonžuq, monžuq ’gyöngy’ vagy ’zászló’ értelme mellett foglalt állást⁶. Utóbbi jelentésében a szó az ukrán nyelvbe is átkerült, innen pedig a lengyelbe és az oroszokhoz⁷.

 

Omeljan Pritsak volt az, aki tudomásom szerint elsőként mutatott rá az említett szimbólum uralkodói jellegére. Mint írja, a munčuq a kínaiaknál, kusánoknál, a régi türköknél és az ujguroknál egyaránt a napot és a holdat jelképezte⁸. Ezzel kapcsolatban emlékeztetünk arra, hogy a nap-hold kombináció már a szumír pecséthengerek időszakától kezdődően a királlyal és az ő szakralitásával, isteniségével állt összefüggésben, és hogy ugyanez a kettős szimbólum II. Godarz parthus nagykirály érméin is előfordul. A keleti ábrázolásokon ezt a jelképet gyakran egy sárkány szájába helyezték. Pritsak szerint a munčuqot mint ékkövet rendszerint a zászlórúd végére helyezték, és mintegy lángnyelvek aurája vette körül – tkp. ez utóbbi volt a holdsarló megfelelője. A Maenchen-Helfen említette Qizil Munčuqon⁹ és Attila édesatyján kívül ezt a nevet más uralkodók is viselték, így Muncsuk Ilcsikejev baskír (méd) vezér 1761 körül¹⁰ és Mončak (Bunčak, Puncuk) kalmük-torgaut vezető¹¹. 

 

¹ Fr. 12. in: Karl Müller szerk.: Fragmenta Historicorum Graecorum; Didot, Párizs, 1851, 97. Carl de Boor szerk.: Excerpta de legationibus; Weidmann, Berlin, 1903, 581.

² XXXV, 180; XLIX, 257, in: Елена Чеславовна Скржинская szerk.: Иордан, О происхождении и деяниях гетов: Гетика; Восточная литература, Moszkva, 1960, 159., 172.

³ AM 5942, in: Carl de Boor szerk.: Theophanis Chronographia; I. köt., Teubner, Lipcse, 1883, 102. Moravcsik Gyula: Byzantinoturcica; II. köt., Deutsche Akademie der Wissenschaften, Berlin, 1958, 194. (Niebuhr ’Ομνουδίουςnak, ill. ’Ομουνδίουςnak írja át: Theophanis Chronographia, Weber, Bonn, 1839, 158.)

⁴ Mátyás Flórián szerk.: Magistri Simonis de Keza, Gesta Hungarorum; in: Historiae Hungaricae fontes domestici; I. rész, II. köt., k. n., Lipcse, 1883, 58.

⁵ Max Knight szerk.: The World of the Huns – Studies in Their History and Culture; University of California Press, Berkeley–Los Angeles–London, 1973, 410–11.

⁶ Eine hunnisch-germanische Namensbeziehung?; in: Jahrbuch für fränkische Landesforschung XX (1960), 129–55.

⁷ Max Vasmer: Russisches etymologisches Wörterbuch; I. köt., Winter, Heidelberg, 1953, 145.

⁸ The Hunnic Language of the Attila Clan; in: Harvard Ukrainian Studies VI/4 (1982. dec.), 440.

⁹ John Andrew Boyle: The Mongol Commanders in Afghanistan and India according to the Tabaqāt-i Nāsirī of Jūzjānī; in: Islamic Studies II/2 (Karacsi, 1963), 241.

¹⁰ A. Н. Усманов: Очерки по истории Башкирской АССР; in: Материали по истории Башкирской АССР IV/1, Moszkva, 1956, 221.

¹¹ Фёдор Иванович Миллер: История Сибири; II. köt., Moszkva–Leningrád, 1941, 104., 584.; Материали по истории Башкирской АССР I; Moszkva–Leningrád, 1936, 173.; Кабардино-русские отношения в XVI–XVIII вв., I. köt., Moszkva, 1957, 338., 340.

 

 

 

Sárkányzászló ábrázolása Traianus oszlopáról, a mitikus állat szájában egy Napot-Holdat jelképező koronggal

 

A dákoknak (daháknak) és a szarmatáknak a parthusokhoz nagyon is sok köze volt... Az előbbiekkel a rómaiaknak ugyanúgy meggyűlt a bajuk, ami a dák hatalom méreteit ismerve nem lehet véletlen (Ptolemaiosz még a Visztulánál is említ egy dák erődöt, vö. a lengyelek régi szarmata nevével).