Nem, mert kiderült, hogy a középkori vulgáris latinban felbukkant bucharium, bicarium, piccarium, piccarium, peccarium valószínűleg a közép-európai avar-hun (várkony) uralkodó rétegtől terjedt el a kontinensen, erre mutat legalábbis, hogy a magyar pohár szónak a legközelebbi megfelelői a bajorban és a horvátban találhatók. Ezt a terminust legelőször mindenütt az udvarokban és az egyházi életben használták, ugyanis a pincemestert hívták comes buchariorumnak (pohárnagynak vagy főpohárnoknak), az egyházban pedig főleg áldozáskor kapott szerepet a kehely. A klasszikus vagy archaikus latinban ez a kifejezés nem található meg, így egyértelmű, hogy az udvari szóhasználatba és a liturgiába valamely másik nyelvből került.

A De administrando Imperióban olvashatjuk (XXX, 67–73): „Az avarok azt látták, hogy ez a föld (Dalmácia és környéke néhány tengerparti város kivételével) a legszépségesebb, ezért megtelepedtek rajta. A horvátok akkoriban Bajorországon túl laktak, ahol jelenleg a fehér horvátok vannak. Közülük vált ki egy nemzetség, ugyanis öt testvér, Klukas, Lobelos, Kosentzés, Muchló és Chrobatos meg két nővér, Tuga és Buga a maga nép(rész)ével eljött Dalmáciába, s ott találta az avarokat, akik a földet birtokba vették. Pár évig harcoltak egymással, majd a horvátok bizonyultak erősebbeknek: az avarok egy részét megölték, a többieket pedig behódolásra kényszerítették. Ettől fogva ez a terület a horvátok hatalmába került, ám máig vannak Horvátországban az avarok közül való lakosok, s ezek avar mivolta felismerhető. A többi horvát visszamaradt Frankhon közelében, s ezeket most belochróbatosoknak, azaz fehér horvátoknak mondják; nekik saját fejedelmük van.”