NYUGTALAN ÓRÁN

Magasban éltem, szélben, a nap sütött,
most völgybe zárod tört fiad, ó hazám!
       Árnyékba burkolsz, s nem vigasztal
               alkonyi tájakon égi játék.

Sziklák fölöttem, távol a fényes ég,
a mélyben élek, néma kövek között.
       Némuljak én is el? mi izgat
               versre ma, mondd! a halál? - ki kérdi?

ki kéri tőled számon az életed,
s e költeményt itt, hogy töredék maradt?
       Tudd hát! egyetlen jaj se hangzik,
                sírba se tesznek, a völgy se ringat,

szétszór a szél és - mégis a sziklaszál
ha nem ma, - holnap visszadalolja majd,
       mit néki mondok és megértik
                nagyranövő fiak és leányok.

1939. január 10.