Ez is OFF:
- Watersnek valóban megkopott a hangja (65 éves), de hogy ne is lett volna neki!? Ez merész. SZVSZ hangszertudásban nagyon relatív ki a klasszis. Ha Roger Waterst nem tartjuk annak mert pl. technikailag ugyebár pampampamodik..., akkor bizony a gitárosok között David G. és Mark K. szintén messze nem klasszis és akkor miről is beszélünk továbbiakban... :) Nekem sokkal fontosabb, hogy ezen három ember mindegyikének hangszerjátéka igen kreatív, sokszor újító jellegű volt és komoly tekintélyt kivívó stílusjegyeket hordoz, hordozott magán. A Pink Floydban ezenkívül főként az a félelmetes, hogy a mai napig mennyire inspirálja igen-igen nagy nevű zenekarok munkáit.
- Összehasonlítás (munkák, képességek): én Floyd fanként imádom természetesen mindkettőjük szóló munkásságát, összevetni őket - már ha van egyáltalán értelme - baromira nehéz. Íme egy példa: Roger a Floyd nélkül csinált 3 albumot, de egyik sem, vagy talán csak az Amused to Death mérhető a Floyd (Gilmour, Mason, Wrigth trió) Momentary-jához vagy Divisionjéhez. És bár sok PF fan részben erőlködésnek tartja a trió ezen munkáit, ritkán tagadják, hogy az utolsó Waterssel készült album a Final Cut még ezeknél is haloványabb és zeneileg nem más mint Roger és a The Wall témáinak ragozgatása.
- Ajánlható Gilmour - On an island albuma, mert egynek szép (Remember That Nigth DVD pedig csodálatos), de munkássága tekintetében szerintem kb annyi dícséret illeti érte, mint Markot ha a szólóit a Straitses munkái mellett szeretném értékelni. Ráadásul Gilmournak van régről 2 szóló albuma a Gilmour és az About the face, nos ezeket kevésbé tudnám jó szívvel ajánlani...
- Egy érdekes adalék Gilmourról a live8-as összeállás előtt, hogy ő volt az utolsó aki beleegyezett a fellépésbe, ráadásul igen nehezen. Fő okok persze a régi személyes ellentétek voltak, de a fellépés elleni végső indokai között szerepelt, hogy megkopottnak tartotta mind a hangját, mind a gitártudását (forrás: Mason, a dobos). Vicces és megdöbbentő egyszerre nem? :) Közben nem tudom mért van olyan érzésem, hogy ezeket az indokokat akár Marktól is hallhattam volna...
- Összevetve (akár a Waters-Gilmour, akár Gilmour-Knopfler viszonylatban) a régi önmagukat, a mostanival: az improvizáció és egyenrangú zenésztársak, zenekartagok hiánya közös momentum. Míg ezek voltak, volt segítség, inspiráció a kritikus pillanatokban. Most ezek nincsenek, s ez mind a dalszerzésük minőségére, mind a koncertjeik hangulatára rányomja bélyegét. Épp csak annyira, hogy ezek a gyémántok kevésbé csillogjanak.
Ezt persze lehetne tovább boncolgatni, konkrét példákat hozni, de így is hosszú voltam. Bocs!
ON