Kicsit régi, de jó összegzés:

"A koponya és arcz alkata. A mily kevéssé lehet a test nagyságának, vagy a haj, szem és bőr színének alapján megállapítani e két tartomány lakosságánál valami általános és egységes faji jelleget: ép oly kevéssé akadunk teljesen egybehangzó ismertető jelekre koponyája és arcza alkotásában is. Csakhogy itt is vannak bizonyos formák, melyek gyakrabban fordúlnak elő, mint más alkatok, s ha nem jelezhetjük is őket szigorú boncztani értelemben vett faji formáknak, de mint jellemzőket mégis kiemelhetjük a gyérebben előfordúlókkal szemben. Vannak ugyan kerületek és vidékek, a melyben az e tekintetbeli egyezés nagyobb mértékben válik fölismerhetővé. Ez az eset különösen az elzárt hegyi völgyekben fordúl elő, a hol a lakosság hosszú időn át többé-kevésbbé mentes maradt az idegen vérkeveredéstől. Itt sokkal kisebb mértékben találkozunk az úgy nevezett kevert alakzatokkal, mint a sík földön. Így példáúl Alm faluban, Saalfelden mellett, meglepő az egyezés az ottani csonttartó kamara (ossuarium) koponyái között, s ha kiválasztjuk belölök a kevés, beteges képződésű, kóros formájú koponyákat: minden nagyobb nehézség nélkűl megállapíthatjuk a határozott s teljesen jellemzőknek mondható tipusokat; sőt a legtöbb koponya annyira egyezik a többivel, hogy egészen azt a hatást teszi, mintha azoknak egykori hordozói mind egy és ugyanazon családnak lettek volna tagjai. Az eddigelé megejtett vizsgálatokból kiderűlt, hogy a koponyáknak különösen három alkata az, mely itt különös tisztaságban fordúl elő s melyeknek számával szemben a nem tiszta vagy kevert alkotású koponyák száma egészen eltörpűl. E három formán igen rövid (hyperbrachykephal; a hosszaság viszonya a szélességhez = 100:85, sőt több), rövid (brachykephal; hosszaság viszonya a szélességhez = 100:80–85) és közepes hosszaságú (mesokephal; hosszaság a szélességhez = 100:75.1–79.9) koponya-alaknak nevezzük.

Az említett koponyaalakok közűl úgy a Felső-Ausztriában, mint Salzburgban a brachykephal a leggyakoribb, annyira, hogy az ossuariumokban található ép képződésű koponyáknak rendszerint több mint fele a brachykephal tipushoz tartozik. A több formák közűl hol a hyperbrachykephal, hol a mesokephal tipusnak van nagyobb elterjedése. A mennyire az eddigi mérésekből következtetni lehet, a hyperbrachykephal koponyaalak Salzburgban gyakrabban fordúl elő, mint Felső-Ausztriában. Nevezetesen a Salzach nehány oldalvölgyében ez a tipus igen gyakori; így Alm helységben Saalfelden mellett a koponyaszámnak mintegy harmada, Buchebenben és Rauris mezővárosban csaknem fele hyperbrachykephal. Ez talán e tipusnak Tirolban található nagy elterjedésével függ össze. Magában a Salzach völgyében, pl. Piesendorfban és Uttendorfban a hyperbrachykephal tipus sokkal kevésbbé van képviselve, s a hyperbrachykephal és a mesokephal koponyák vagy egyenlő számban fordulnak elő, vagy épen az utóbbiak a gyakoribbak, mint az előbbiek. Mint mondók, Felső-Ausztriában is a brachykephal tipus az uralkodó; s ez nemcsak általánosságban áll, hanem a részletekre nézve is. A Dunától úgy éjszakra, mint délre egyaránt találkozunk vele, s St.-Oswaldban Freistadt mellett példáúl annyira el van terjedve, hogy az ott mérés alá vett nagy számú koponyáknak több mint kétharmada ehhez a tipushoz tartozik. Nem ritkán mutatnak a mesokephalok oly sajátságokat, melyek által a dolichokephal (hosszú fejű) formához hasonlítanak s ezért az ilyeneket dolichoid (hosszúdad) koponyáknak nevezték el. Ilyenek is előfordúlnak e két tartományban. De azok a sajátságos hosszú fejek, melyeket a soros sirokban találnak, csaknem egészen hiányoznak. E jelenség érdekessége még fokozódik, ha az anthropologia más észleleteivel vetjük össze. Bizonyos koponyaalakzatok száma s bizonyos színvegyűletek elterjedtsége között ugyanis figyelemre méltó összefüggés tapasztalható. Így példáúl a dolichokephalok száma lassankint apad, ellenben a brachykephaloké ugyanezzel összefüggésben növekszik, ha Németország éjszaki részeiből dél felé haladunk. Ez az apadás a világos, szőke, kék szemű típusnak hasonló apadásával s a barna színnek ugyanilyen növekedésével függ össze. Ausztria e két tartományában ez apadásnak, illetőleg növekvésnek csak folytatását látjuk úgy, hogy azok anthropologiai tekintetben csak egy hosszú láncznak képezik a szemeit, mely Németország legéjszakibb szélétől le mélyen Stiriába, Karinthiába és Tirolba nyúlik alá. Ezekből és egyéb tünetekből azt a következtetést vonták le, hogy az eredetileg világos színű és hosszú fejű germánok dél felé való vonúlásukban egy sötétebb színű, széles fejű emberfajra akadtak, melylyel lassankint összekeveredtek s hogy e vérkeveredés eredményeit a mai lakosság testalkotásabeli jellegek mutatják. Az arcz alakjának ismertetésében azonban csak a ma élőkhöz tartjuk magunkat. A mikor azt mondjuk, hogy a felső-ausztriai és salzburgi lakosságot nagyban és egészben többé vagy kevésbbé tojásdad, aránylag keskeny arcz, mérsékelten széles és magas homlok, nem felettébb kiálló pofacsont, egyenes orr, kevéssé duzzadt ajak és gömbölyded, nem előre rúgó áll jellemzi: a sajátságoknak csak oly foglalatját soroltuk elő, mely e lakosságnak nagy többségére ugyan rá illik, de ép úgy alkalmazható más országok lakosságára is. De a gyakorlott szemnek még sem nehéz az Inn- vagy Hausruck-kerületbeli parasztot a karinthiaitól vagy tirolitól megkülönböztetnie. Mert itt épen azok a számos fínom külön sajátságok a döntők, melyek kölcsönös egymásba olvadásukkal az arcznak alakját és kifejezését megadják. Mérték és körző s a számoknak még oly hosszú és pontos sorozata sem bir soha egy eleven arczalakot teljes szemlélhetőségében elénk varázsolni; itt egyedűl a művész ónjára vagyunk utalva, a ki tudja a módját, hogyan kell az előtte rég ismerős és kedves alakokat az ő igaz eredetiségökben és természetességökben híven szemünk elé állítani."

(Rabl Károly: A felső-ausztriai és salzburgi lakosság természeti alkotása, IV. kötet; in: Az Osztrák--Magyar Monarchia írásban és képben; Magyar Királyi Államnyomda, Bp., 1889)