De itt van egy másik dolog. Ez az internetszolgáltatás megadóztatása dolog.
Ez engem is meglepett egy kicsit. A kultúra támogatása a letöltésekből, asszem erről szól a buli.
Már hápogtam azon is, hogy a memóriákra is rányomták a jogvédelmi akármit, az adathordozókra is + amit nem tudok. Valamennyire megértem, de nem tudok elszakadni a gondolattól, hogy valójában ez a szervezet fenntartására folyik el, nem pedig az alkotó kap valami bagót ....
Magam szívesen vásárolnék CD-t, ha tudnám hogy csak az előadó kapja. Szoftvert is vettem már párat legálisan nem kevés összegért, mégis hányok attól, hogy a BSA is kap ebből.
Az ilyen adók bevezetése nagyjából azt eredményezi, amit a nyers DVD eladásoknál is látni lehetett: Szlovákiából vesszük. Majd onnan jön a net is....