-
Kosztolányi Dezső: VÖRÖS HERVADÁS

Erdő,
dércsípte lombod ájultan vonaglik.
Meghalsz,
reád lehellt a vörös hervadás.
De mért e vidám pompa? Mért
öltözködöl halál előtt a fényes
bíbornokoknak, részeg szeretőknek,
ifjú dühnek, kigyulladt lázadásnak
harsány színébe?
Oly ünnep-e zsibbadni, elfeledni
lármás kirándulókat és rigókat,
vizek zaját,
az élet édes-olcsó csengetyűit?
Olyan jó nem élni?
Örülsz?
-
/http://mek.oszk.hu/00700/00753/html/vers1302.htm/

***
(...) Mondhatjuk, hogy az a sor, amelyik így hangzik: „könny nélkül én nem-látó, vak vagyok”, nyafogás, nyápickodás, de ilyen elven a fél világirodalom kidobható az ablakon. (...) Lackfi János: Két eltévedés, két hazatalálás

***

(...) Minden összejövetelünk elején felolvasunk, körültapogatunk egy-egy költészet-meghatározást. Három hete például Schlegelt tárgyaltuk: A poézis: republikánus beszéd; beszéd, mely önmaga törvénye és célja, ahol minden rész szabad polgár, beleszólási joggal. Két hete Rilke levelét egy ifjú költőhöz még a Malte költészetre vonatkozó oldalait. Legtöbbet legrövidebb meghatározásánál időztünk: Dichtung ist Dasein. Virginia Woolf levelét egy fiatal költőhöz, Danilo Kiš fiatal költőknek írt tanácsait és Ginsberg írójelszavait külön ki is nyomtattam a gyerekeknek. Majd Cioran következett. Utoljára Herbeck A poézis című versét elemeztük. Báthori Csaba fordításában. Nagyon tetszett a lányoknak.
   A poézis történelmi indítékú szóbeli forma nagyítóüveg alatt. A poézis költészet. A tanár az iskolában arra tanított, hogy a poézis költészet. A poézis elhajlás is a valóság iránt, mely súlyosabb is, mint emez. A poézis a felsőbbség átvitele a diákra. A diák tanulja a poézist, és ez a történelem a könyvben. A poézist az állattól tanuljuk, amelyik az erdőben van. Híres történetírók a gazellák. (Berühmte Geschichteschreiber sind die Gazellen.)
   Már ahogy visszatettem a helyére apám lexikonát, tudtam, holnapra mit is fogok választani, (...) Kosztolányi van soron, annál is inkább, mivel valóban úgy gondolom, neki köszönhetjük a költészet egyik legszebb meghatározását. Igen, ezt komolyan gondolom, jóllehet neki, mármint Kosztolányinak is van még sok szép meghatározása, amelyekkel olykor élek is (például, találomra: A költészetben mindig a háttér számít, egy érzés és gondolatvilág rejtetten ható delejessége, az a láthatatlan, dúsan fölszerelt és kimeríthetetlen "mögöttes", országrész, melynek a betű csak afféle előretolt katonája.). Íme tehát a költészet egyik, Petőfié mellett talán legszebb meghatározása (akár már a Fájkisközösségben is idézhettem volna):
   A zsoké fárasztó gyaloglással csigázza magát, ecetet iszik, citromot eszik, hogy testéről ledobjon minden lat húst, melyet fölöslegesnek érez. Ő a véznaságát ápolja. A költőnek nem kell vigyáznia sem a hangszálaira, sem izmaira, sem testsúlyára. Valami más, valami nagyobb parancs zendül fölötte, valami más, nagyobb önsanyargatást követelnek tőle, mindenről le kell mondania, hogy minden az övé lehessen, egyedülvalóságát kell őriznie, a bánatot, mely nélkül szeme vak, s nem láthatja sem önmagát, sem a nagyvilág egyetlen kis darabkáját. A szenvedés higiéniája ez, a fájdalom mitológiája. Itt van az ő mély erkölcsisége.
(...)
-
/Tolnai Ottó A pompeji szerelmesek Fejezetek az Infaustusból - Pécsi Direkt Kft. Alexandra Kiadója, 2007/