Tisztelt Levelezőtársaim!

Azt hiszem, abban, hogy a Főteret Baja emblematikus terének tekintjük, immár közmegegyezés van. Minden városát szerető ember büszke erre az európqi viszonylatban is ritkaságnak számító térre.

Jómagam vagy két évtizede hangoztatom, hogy a Főtér megtartása, utódainknak méltó állapotban való átörökítése megtisztelő kötelességünk.

Tekintve, hogy most a parkolásról van szó, megismétlem, hogy az a véleményem, hogy idővel a teret, sőt a belvárost is autómentessé kell tenni. Amíg erre nincs lehetőség, célszerű legalább a forgalmat csökkenteni. A nemzetközi közlekedés-szervezési szakirodalom szerint ennek egyik célravezető módja a parkolás tilalmának bevezetése, vagy a díjkötelezettség bevezetésével legalább a pakoló járművek számának csökkentése. (Vita lehet arról, hogy a parkolódíj bevezetése csökkenti-e a forgalmat. A szakemberek szerint igen, de logikai úton is erre a következtésre juthatunk, evidenciának tekinthetjük.)

A bajai gépjárművel közlekedőket illetően van egy javaslatom:

Határozzuk el, és vállaljuk, hogy amennyiben nem feltétlenül szükséges rajta áthaladni, elkerüljük gépjárművel a Főteret, és parkolás céljára sem vesszük igénybe!

Ez nem lehetetlen azoknak, akik megfelelő helyismerettel rendelkeznek. Éppen egy esztendeje, hogy az áthaladás vagy a Főtéren parkolás tilalmát a magam számára bevezettem. Minden különösebb nehézség nélkül be tudom tartani. Egyébként a borúlátó nézetekkel szemben az a véleményem, hogy az emberek jó ügyek érdekében mozgósíthatók. Ennek sok példáját látni. (Legutóbb például a Gemenc takarítása. Más kérdés, hogy ha nem szórnák ott el mások a szemetet, akkor nem lenne az azt eltakarítók fáradozására szükség.)

Hogy a belvároson kívül létesüljenek parkolóhelyek, nagyon jó ötletnek tartom. Még azt is el tudnám képzelni, hogy ezek, ha nem is díjmentesek, de csekély díjért, (a fenntartás költségéért) a nappali időszak alatt őrzött parkolók legyenek. (Számtalan példa van a sorompóval ellátott, bekerített parkolóra, melyben járművünket nyugodtan hagyhatjuk.)

Tisztelettel:
Gál Zoltán