PuPu Creative Commons License 2008.03.29 0 0 5333

Tóni, téged kedvellek, mert szorgalmas vagy és bumfordi, de sajnos, ostobább vagy, mint gondoltam.

Kellett volna itt lövöldözni tán 1990-ben?

Merthogy a Munkásőrség intakt volt, a katona és a rendőr meg parancsot hajt végre, és az ellenállók száma akkor még igencsak képlékeny egy statisztikai adat volt, - később lettetek csak ennyi rengetegen...

Meg kell jegyeznem, ez a kiegyezés volt az utóbbi húsz év egyetlen valamirevaló magyar politikai döntése, ez után már szinte csak  idiótaságokat produkáltunk, - leszámítva Hornék egy-két intézkedését.

Mégis ezt a döntést próbáljátok folyton-folyvást  a barrikádokon kivívott győzelemnek beállítani, holott ez egy  tárgyalóasztal mellett kialkudott állapot, - a tárgyalások során megállapodtak a felek egy békés átmenetről a többpárti demokráciába a Magyar Népköztársaság jogutódja, a Magyar Köztársaság állami berendezkedése tekintetében.

A sörös érveddel kapcsolatban meg annyit, hogy a KSH 1995-ös kiadványában szereplő hosszú idősorokat nem az ujjuk hegyéből szopták a szakemberek, Kollega Tarsoly Isvánról sem tételezném ezt fel, - egyedül rólad tudom elképzelni a szereplők közül, hogy nagy nyerési vágyadban hüjeségeket írsz le, - de benned aztán nem is csalódik az ember...

Mellesleg én az általad imádott táblázat mellett nem látok semmiféle terminológiát, én csak egy idősort látok, amelyet te mint ultima ratiot akarsz felhasználni, - egésségedre egyébként.

Azt sem tudom, hogy milyen hazaárulásról beszélsz és közben kikre mutogatsz, - hacsak nem a tükőrbe nézegetsz, miközben írsz.

Egy ország csak a te csökött agyadban lehet hazaáruló, - nem lehet a nemzet életében történelmi koörszakokat átugrani,nem lehet egy nemzetet rossz történelmi konstellációk esetén hibernálni,  meg nem illik elmesélni, hogy mit tehettek volna mások.

Elég vén vagy, miért nem mentél az utcára lövöldözni, 78-ban, miért álltál sorban a november hetedikei jutalomért?

És még te beszélsz árulásról?

Megalkuvó vén fax vagy, aki szembetalálkozott a saját bánatos életével, rájött, hogy nem volt sem bátor, sem következetes, magában, éjjel sötétben forradalmárkodott, nappal meg tartotta a markát és csattogtatta a bokáját a párttitkár elvtársnak, nehogy kimaradjon április 4.-én a jutalomból...Most akarsz  a bátor igazságosztó szerepében tetszelegni?

Na neeee...

Én legalább úgy éltem, hogy ma sem kell szembeköpnöm magam, - nem mondtam akkor sem mást és ma sem akarom visszamenőleg megváltoztatni a történelmet, hogy annak fényében én legyek Sharon Stone...

Az pedig nagyon botcsinálta demokratára vall, hogy elvitatod Havas Szófiától az önálló véleményalkotás lehetőségét csak azért, mert véleménye nem vág egybe a tieddel, - szinte képtelenségnek tűnik, de kettőnk közül te vagy a bolsevik, Tóni...

Mellesleg neklem vizinikk a könyvtárosom, nem te, - ne adjál nekem olvasási tanácsokat, - tőled én egy egyszerű ám közérthető idősoros táblázatot várok ide becsinálva, - lehet az akár Kornai táblázata is, - abban is eléggé jól álljuk az összehasonlítást növekedési ütem tekintetében jónéhány országgal, pedig felénk nem járt Marshallból csak Tolbuchin.

Javaslom neked, keress valakit, aki segít értelmezni ezt a táblázatot, - és ha valamilyen érdekes eredményre jutsz, akkor jusson eszedbe PuPu bácsi, aki próbált rajtad segíteni, de nem nagyon tudott, mert csökönyös vagy, mint a szamár, Tóni...

:O)))

Ps. Aki esetleg beleolvas az érintetten kívül a beszélgetésbe, annak valóban érdemes megnézegetni a Kornai féle cikkben a táblázatot, - hadd dagadjon a kebel a nemzeti büszkeségtől...

:O)))))

Előzmény: anton pavlovics (5313)