Húsvéti cikk az egészségügyért.

A népszavazás után bizonyos körökben katasztrófahangulat alakult ki a reformok sorsát illetően. Nos, ez a hangulat alaptalan, egyrészt azért, mert amit eddig reformnak neveztek, az leginkább a Brown-mozgásra hasonlít, amit az angol nagyon találóan céltalan bolyongásnak hív, másrész azért, mert megfelelő koncepcióval igenis lehet tényleges reformot csinálni.

1. Egy rendszer legfontosabb tulajdonsága az önszabályozó képesség. A kommunizmus azért is életképtelen rendszer, mert ezzel a tulajdonsággal nem rendelkezik, mindent vezérléssel akartak megoldani: lásd tervgazdálkodás. Az önszabályozáshoz két dolog szükséges: információ és feedback, azaz visszacsatolás, a kimeneti információ részbeni visszavezetése a bemenetre, amitől a rendszer és alrendszerei mintegy rekurzív módon korrigálni képesek saját működésüket. Egy jól működő rendszerben is vannak kivételek, de ezek felszaporodása a rendszer működését veszélyezteti, mert a bürokrácia növekedésével jár. A kommunizmusnak nem gyermekbetegsége volt a bürokrácia, hanem végzetes kórja. A kivételek olyan mennyisége, mint pl. a vizitdíjak 20-40% közötti mentessége, vagy a gázár-támogatások esetén a panellakások kb. 80%-os támogatása csak nagyon költséges eljárásokkal követhető, ezért nem kívánatos. Mindezek miatt egy rendszer tervezésénél a legfontosabb feladat az információs csatornák kiépítése és a kivételek minimalizálása.

2. Egy rendszer tervezésénél mindig az egész feladatot kell látni. A vizitdíj, a kórházi napidíj, a kórházak bezárása meglehet önmagukban helyes lépések, de mivel bevezetésük nem valós információn alapult, ezért felesleges feszültséget keltettek, önmagukban elszigetelt jelenségek, melyeknek az egész rendszerre való hatását soha nem vizsgálták – ráadásul a helyi szükségleteket is rosszul mérték fel. A rendszer ’egészben való szemlélésének’ elméleti alapját, a gyöngyfüzér elméletet Edsger Dijskra már vagy negyven éve kidolgozta. A lényeg, hogy a rendszert szintenként fejlesztjük és csak akkor lépünk egyel lejjebb szintre, ha az adott szinten már mindent tisztáztunk – hosszítjuk a gyöngyfüzért.

3. Természetesen egy-egy szinten nem tudunk minden kifejteni, vagy azért, mert még nincs elegendő információnk, vagy azért, mert túl komplex a feladat: ennek feloldását szolgálja a döntések elhalasztásának elve, és ilyenkor alkalmazzuk a fekete doboz módszert: amit nem ismerünk, vagy még nem akarjuk részletesen kidolgozni, azt beletesszük egy fekete dobozba, és csak a bemenettel és a kimenettel foglalkozunk. Így tudjuk biztosítani, hogy hiányos információ esetén is mindig az egész rendszert lássuk, lásd. 2. pont.

4. A fentiek alapján néhány általános megjegyzés az eü-vel kapcsolatban. A rendszerrel sok bajunk van, de ez elsősorban nem a gyógyítással kapcsolatos – persze azzal is néha -, hanem a hatékonyságával, ez pedig egyértelműen információ-hiányból fakad. Nem tudjuk, hogy mennyibe kerül egy vizsgálat, ezért nem tudjuk, hogy mire elegendő a költségvetés. Nem tudjuk, hogy egy-egy régióban milyen az emberek egészségügyi állapota, ezért nem tudjuk, hogy milyen ellátásra, mekkora kapacitásra van szükség – nyilvánvaló, hogy más a helyzet Pest környékén és más a kövidinkás, rézeleje-pálinkás vidékeken. Az információhiány megszüntetésének egyetlen módja, hogy kiépítjük az információs hálózatot – információs gerincet -, mert csak így tudunk a hatékony működés irányába lépéseket tenni.

5. Nos, akkor hogyan is kéne csinálnunk? Első lépésben tegyünk bele mindent egy fekete dobozva. Akárhogy is forgatjuk, ez bizony még nem működik, ezért lejjebb kell lépnünk egy szinttel. Bármily primitívnek is tűnik, de minden folyamat alapvetően három szakaszból áll: van eleje, van törzse és van vége – ezt a három dobozt leemeljük a következő szintre. Az eleje a törzs működéséhez szükséges környezet inicializálását jelenti, a vége pedig a törzsből kijövő információkat. Mi tartozok a végébe?/Mindig a végével kell kezdeni!/ A rendszerből kijön az egészséges ember – ha kijön, kijön pénz(?), de legfőképp információ(!). Ebből megtudjuk, hogy egy vizsgálat mibe kerül, egy adott térségben milyen a betegségek gyakorisága, így megtudjuk, hogy miből mekkora kapacitás kell, megtervezhetjük a fekvő és járóbeteg-ellátást. Szükség esetén kórházakat lehet bezárni, ágyszámot lehet csökkenteni, vagy éppen szolgáltatást lehet bővíteni; meghatározhatjuk a szükséges mentő és betegszállító kapacitást. Ha egyszer végre megtudjuk, hogy mi mibe kerül, akkor azt is tudjuk, hogy a költségvetés mire elég; ebből meghatározhatjuk, hogy mi az, amit a kötelező ellátási feladatok közé sorolunk és mekkora az esetleg szükséges eseti hozzájárulás mértéke. Mi tartozik az elejébe? Információ, materiális javak, anyagi javak: a rendszer működéséhez szükséges anyagi javak összessége, pl. elengedhetetlen a biztosítások ellenőrzése – ez már most is folyamatban van. Mi tartozik a közepébe? Ahhoz, hogy a kívánt információs output előálljon elengedhetetlenül szükséges egy minden ellátó helyen üzemelő, egységes informatikai rendszer. Ennek a rendszernek a megtervezése, üzemeltetése megszámlálhatatlan visszacsatolási lehetőséget kínál, ami visszahat a szervezet működésére, szinte automatikusan implikálja a változtatásokat a kórházak, de akár az osztályok működtetésében – különös tekintettel a kapacitásigényre. Óriási előny, hogy a szükséges változtatások egzakt adatokon alapulnak, ezért az óhatatlanul fellépő ellenállást könnyebb leszerelni. Nyilvánvaló, hogy a rendszer működését felügyelnie kell valamilyen szervnek, nota bene pénztárnak. Ez a bevezetés szakaszában nem lehet más - a feladat összetettsége, uniformizálása miatt -, mint az átalakított, végre pénztárszerűen működő OEP. Huszonkettő, de akárcsak tíz pénztárral ez a feladat nem végezhető el, mert képtelenség lenne összehangolni. Emellett természetesen működhetnek kiegészítő üzleti biztosítások, bárki üzemeltethet kórházat, rendelőt, amelyek gyógyító tevékenységét, vagy ennek egy részét az OEP üzleti alapon finanszírozhatja. Ha majd lesz egy működőképes rendszerünk, akkor nem zárható ki annak lehetősége, hogy akár a pénztári tevékenységet is privatizáljuk, mert ekkor már nem a lerohasztani, bagóért eladni, hanem a feljavítani, minél drágábban eladni elv érvényesül.

6. Nyilvánvaló, hogy a versenyt a szolgáltató tevékenységből nem szabad kizárni, sőt ösztönözni kell, de ennek részleteivel itt nem foglalkozom; továbbá nem foglalkozom a többi szint kifejtésével, mert a lényeg már ebből is látható. Nem foglalkozom továbbá az orvosi-szakmai kérdésekkel, ez legyen a megfelelő grémiumok feladata.

7. Mibe kerül ez? Hát, őszintén szólva nem számoltam utána, saccperkb úgy gondolom, hogy 100 milliárd Ft-ból meg lehetne csinálni. Nagyon nagy összeg és ilyenkor hiányzik nagyon a kb. kétmillió minimálbéres adója, vagy az áfa-csökkentés miatt kiesett évi kb. 250 milliárd forint. A pénz előteremtésére három út kínálkozik: a.) a gazdaságot végre növekedési pályára kell állítani, 1 % GDP növekedés évi 240-260 milliárd Ft többletbevételt jelent; b.) úniós források; c.) az átalakítás nem úszható meg az emberek érzelmi és anyagi hozzájárulása nélkül - hiteles emberekkel, hiteles programmal ehhez megnyerhető az emberek bizalma.