PuPu Creative Commons License 2008.03.23 0 0 5029

Nézzük, mit írtál, és melyik mondat mit jelent:

"Ez tényleg szörnyű, nem igen van mit szépíteni rajta. Ugyanakkor, ahogy te is fogalmazol, ebben az egész államapparátus (és a jórészt közönyös magyar lakosság) asszisztált az SS-nek és a Gestaponak.
Horthy egyébként a bp-i zsidóságot meg tudta ekkor menteni. A vidékit nem."

A hozzászólásod alapján az derül ki, hogy a tettet az SS meg a Gestapo követte el, a magyar hatóságok ehhez csak segítséget nyujtottak.

A valóság ezzel szemben az, hogy a tettet a magyar hatóságok követték el, a németek csak az "eredményeket" vatték tudomásul.

Nem mindegy.

A te megfogalmazásod rátolja a felelősséget a németekre, emellett el is mossa azt az egész magyar lakosság bevonásával az elkövetői körbe, holott a magyar közigazgatást valaki irányította, Horthy pedig politikai - és szerintem büntetőjogi -felelősséget is kellett volna viseljen minden az ő tudomásával a németeknek kiszolgáltatott magyar állampolgárért. 

Az a mondatod, mely szerint a buadapesti zsidóságot meg tudta menteni, a vidékit meg nem, azt sugallja, hogy megkísérelte azt, - jóllehet a valóság az, hogy az ő tudtával folytak a deportálások, és esze ágában sem volt megmenteni őket.

Horthy jogköre  fokozatosan bővült, volt vagy négy-öt tv.módosítás e tárgyban, amelyek pl. lehetővé tették számára a Honvédség határokon kívüli alkalmazását, a törvények kétszeri viszautasítását, aláírásuk hat hónapig tartó megtagadását, a Nemzetgyúlés feloszlatását, stb stb.

Nézz utána, - nekem most nincs kedven bogarászni, de azt azért fogadd el, hogy jogköre messze meghaladta a mai közt. elnöki jogosítványokat...

:O)))

Előzmény: uhu20 (5025)