Georges Perros
Kék versek
Csak ha dolgokhoz érek érzem magam embernek
Az emberekkel pont fordítva vagyok
Tudjátok jól milyen nehéz
Vagy könnyű az egész
Nem érzem jól velük magam
Csak profilból, ha pontosan
Ugyanazt a valamit nézzük
Valamit, mi nem létezik
S ami előtt a pap széttárja két kezét
Bár nem hisz benne túlságosan
Túl messze van
S mi figyelmünket rászegezzük tudatlanul
Kalapácsunk a mindennapi bor
Vagy a Dublin-fanyar, áporodott
Joyce-féle Guinness, is good for you
Ez a pici, sötét, füstös palack
Melyről azt hisszük ír nagyon
S a folyadék a bársonyos, habos
Melyet külön speciális pohárba kell
Tölteni, különben nem ugyanaz
S ez a tengeri nyál
Megszabja társalgásunk irányát.
Hogy is lehetne emberek között
Hacsak hajba nem kapnak, és mivégre
Jöhetne létre
A nagy szembenézés, melyet mindig tragikus
Színben láttam csupán
Csípő a csípőn holdfény alatt
Meztelenül száj szájra tapad
Izzadva csak
A lázas, fürge küzdelem
Finoman vagy negédesen
Az ismert érzést mímelik
Mégsem tűnik nevettetőnek
Se férfinak se nőnek
Az éjben halál közelít
De a férfi fecseg, panaszkodik
Segítségért előbb kiált
De félelemben szül a nő
Munka neki a szeretet
Melyből egyszer jövő lehet
A férfi eltévedt madár.
A küzdelem, melyet a pár
Vív égvilágon egyedül
Hátukra csillagfalka gyűl
Szív szív ellen, férfi s a nő
Minden gondolat fennakad
A végtelen csillárjain
Minden ügy elnapolva most
Minden becsvágy csalán között
Minden gőg holnapra marad
Minden méltóság szélbe száll
A lélek is fennakad
Az őrjöngés csillárjain
Egymást faljuk, hálát adunk
Velünk e furcsa valami
Ott lenn, amott
Ostoroz, habzik, felhevül
Kettejüké e valami
Mely napot és holdat akar
Egymás csapdáiba ragadt
Angyalt is és démonokat
S itt vagy te, lám, szegény ember
Lihegsz kielégületlen
Torkig avval, mi emberi, a tiszta
Lehetetlen színes határain
És itt vagy, szegény asszony
A szegény férfi alatt, kinyílva
A világ összes lávája előtt kitárva
Ó, Pompeji, szerelmes holtak
Kik együtt égtek, hamvadtak el
A leglényegibb mozdulatban
Mindig bele kellene halni.
*
Mi volt nyerni-, vesztenivalóm?
Király, ló, futó, gyalog
Vagy csak alsó vagyok
Ó, sakkjátszmák, ti
Életem széles mezőin
S e pokolszeglet koponyámban
Örökre lengő ajtóival.
Ráakadtam egy nőre
Ki egy ideje nőm lett
Nem tudom megszokni hogy enyém
Tán sosem sikerül
Kérdi a boltosné
Hogy van kedves neje
Én meg hátrafordulok
Megnézni, tényleg egy férj áll-e ott
Nem vagyok tulajdonosa
Semminek, micsoda ötlet ez
Hinni az ember bárminek
Bárkinek gazdája lehet.
*
Várt egy asszony bizony
Nem visszakozhatom
Mert belehalnék, lelkiismeretem félárbocon
Nem mondhatok nemet
A röpke igenre, melyet fülébe
Akasztottam egy este
Mint fülbevalót, létem fülbevalóját
Elképedésem fülbevalóját, amiért jelen vagyok
Még e földön, mely már nem húzza sokáig
Hörög
Sajog már mindenütt
S egy szép napon égbe repül
Ha végére értünk, öngyilkosok leszünk
Mind vígabban halnak az emberek
Mintha az itt maradott
Nyomorultaknak azt vetnék oda: csincsin.
*
Újabb tán végső állomás
Kis hotelben hevertem el
Országút mentén valahol
Tudom is én a falu nevét
Keverem már a helyeket
Az arcokat
Felpofoznak előbb-utóbb
A nők, kiket úgy bámulok
Mintha már láttam volna őket valahol
Hol is, asszonyom, kérem segítsen
A nők nem hiszik el, hogy felebarátnak
Is tekintheti őket valaki
Rögtön idegesek lesznek, fura ügy.
*
Nem főzök már tovább
Galuskát, kemény tojást, fasírtot, szardíniát
S minden reggel bevásárolni
Jó reggelt, kérnék, asszonyom
Napos retket vagy hónapost
Öné az apró, hagyja, semmi
Hiányzik az a pár mozdulatom
Nézem, ahogyan te csinálod
Hogy alkudozol, hallgatom
Várom, hogy Georges, kész az ebéd
Kész újra kész lelkész egyéb
Aztán panaszlod, hogy kihűlt.
|
