Robert Penn Warren
Az ebédlőben ingaóra áll
Az ebédlőben ingaóra áll, figyeld csak. A kismutató
mozdulatlan, majd ugrik, s az ugrások köze
a nincs-Idő,
És újra gyermek vagy, s a kora reggeli napfény
Tükröződik az ágyad fölött a mennyezeten,
Vagy éppen öt méterre vagy a víz alatt, lélegzeted
visszafojtod, úgy küszködsz a sziklák közé
szorult horgonnyal, vagy azért fojtod vissza,
hogy egy utolsó lassú lökéssel tűrhetetlenné
fokozd a kéjt,
Vagy tűnődsz, mért hagy hidegen az egész, míg
Elgurítanak a műtő felé
Vagy éppen anyád kel fel esküvője napján, nagyon
csinos, nagyon izgatott, és még szűz, és
szíved túlárad, amint elnézed könnybe lábadt
szemmel, vagy
Ő az ott a kórházban, és valóban a halálán van.
Műfogsorát kivették, ott van a pohárban az
éjjeliszekrényen, és tudod, hogy már csak a
koporsóban teszik majd vissza neki.
Csak állsz, és arra gondolsz, kell-e egyszer neked is
műfogsor.
Háton fekszik, és szent isten, de csúf, és
Fonnyadt ínyű, ernyedt szájával minden szóért
megkínlódva azt kérdi, új öltöny van-e rajtad.
Igen, mondod neki, és gyűlölöd urémiástól, mert
milyen jogon okoz a kérdéssel ekkora fájdalmat.
Nem is tudod, e kérdés mért sajdul beléd,
mintha ágyékon rúgtak volna,
Hiszen még nem tudod, hogy e gyilkosan
semmitmondó szavak az utolsók, melyeket
valaha is hallasz tőle,
S azt sem, keresztelnek valahol, vályogviskóban
vagy odúban Ázsia sötétség-seperte síkjain,
és millió száj, roncs csillag az éjben, üvölt,
mint a szél vagy mint a farkasok,
S az igazságot sem tudod, mely így szól: Markold
két kézzel a csalán-tisztaságot, mert másképp nem
lehet, s valahány
Fekély a Szeretet menhelyén, hajnal-sújtotta ékkő, dalra
gyúl – sőt hörögve fakad fel talán, mint holmi
szentség.
Mindenesetre figyeld az órát. Lélegzet-visszafojtva
várj.
Semmi, semmi, aztán egyszerre hirtelen,
szemvillanás alatt, akár menyétfarok, az Idő
átdöfi a nincs-Időt.
(fordította Kiss Zsuzsa)
|
